A tanítványok és az apostolok e szombati nap alatt végig a rejtekhelyükön maradtak, mialatt egész Jeruzsálem Jézus kereszthaláláról beszélt. Csaknem másfél millió zsidó tartózkodott ekkoriban Jeruzsálemben, akik a római birodalom és Mezopotámia minden részéből érkeztek. Ez volt a páska-ünnepi hét kezdete, ezek a zarándokok mind ott akartak lenni a városban, hogyha megtörténik, értesüljenek Jézus feltámadásáról és elvigyék annak hírét haza.
Szombaton késő este János Márk titokban meghívta a tizenegy apostolt az apja házába, ahol épp éjfél előtt mind össze is gyűltek ugyanabban a felsőteremben, ahol két éjszakával korábban az utolsó estebédet a Mesterükkel elfogyasztották.
Mária, vagyis Jézus anyja Rúth-tal és Júdással együtt visszatért Betániába, hogy még napnyugta előtt odaérjenek a családjukhoz ezen a szombat estén. Zebedeus Dávid Nikodémusz házában maradt, ahová a hírvivőit rendelte vasárnap kora reggelre. A galileai nők, akik az illatosítókat készítették elő Jézus testének bebalzsamozásához, az arimateai József házában tartózkodtak.
Nem tudjuk teljesen megmagyarázni, hogy mi is történt a názáreti Jézussal e másfél napnyi időtartam alatt, amikor mindenki tudomása szerint József új sírboltjában nyugodott. Nyilvánvalóan ugyanolyan természetes halált halt a kereszten, mint amilyet bármely más halandó is halt volna ugyanilyen körülmények között. Hallottuk, amikor azt mondta, „Atyám, kezedbe ajánlom szellememet.” Nem teljesen értjük e kijelentést annyiban, hogy a Gondolatigazítója már régen megszemélyesült és így Jézus halandói lényétől függetlenül létezett. A Mester Megszemélyesült Igazítóját az ő testi halála a kereszten semmilyen értelemben nem érinthette. Amit Jézus egyelőre az Atya kezébe adott, nem lehetett más, mint az Igazító korai munkájának szellemlényegű ellendarabja, amikor a halandói elmét szellemivé lényegítette annak érdekében, hogy biztosítsa az emberi tapasztalás átiratának a lakóvilágokra való átvitelét. Kellett lennie valamiféle szellemi valóságnak Jézus tapasztalásában, mely a szférák hitben gyarapodó halandóinak szellemtermészetével és lelkével volt rokon. Ám ez pusztán a mi véleményünk—nem igazán tudjuk, hogy Jézus mit ajánlott fel az Atyjának.
Tudjuk, hogy a Mester testi alakja nagyjából vasárnap reggel három óráig nyugodott József sírboltjában, de teljesen bizonytalanok vagyunk Jézus személyiségének helyzetét illetően ama harminchat órás időtartamban. Néha a következőképpen próbáltuk megmagyarázni magunknak ezeket a dolgokat:
1. Mihály teremtői tudata nagyjában-egészében szükségképpen független volt a fizikai megtestesülésben azzal társult halandói elmétől.
2. Jézus korábbi Gondolatigazítójáról tudjuk, hogy ebben az időszakban jelen volt a földön és személyesen ő parancsolt az összegyűlt mennyei seregeknek.
3. A názáreti ember megszerzett szellemazonossága, melyet a húsvér testben eltöltött élete alatt először a Gondolatigazítója közvetlen erőfeszítései révén, később a testi szükségletek és az eszményi halandói lét szellemi követelményei közötti tökéletes egyensúly megtalálása által épített ki, mégpedig úgy, hogy mindegyre az Atya akarata mellett döntött, tehát bizonyára e szellemazonosságot adta át a paradicsomi Atya megőrzésébe. Hogy vajon ez a szellemvalóság tért-e vissza vagy sem, hogy a feltámadott személyiség részét képezze, azt nem tudjuk, de úgy hisszük, hogy ez történt. Ám vannak a világegyetemben olyanok, akik úgy tartják, hogy Jézus lélek-azonossága most az „Atya kebelén” nyugszik, hogy később elbocsáttasson a Nebadon Végleges Testületének vezetésére a külső tér megszervezetlen területeinek meg nem teremtett világegyetemeivel kapcsolatos ismeretlen rendeltetésre.
4. Úgy gondoljuk, hogy Jézus emberi és halandói tudata e harminchat órát átaludta. Okunk van azt hinni, hogy az emberi Jézus semmit sem tudott arról, ami a világegyetemben ebben az időszakban végbement. A halandói tudat számára időköz nem jelent meg; az életre való feltámadás egyazon pillanatban követte a halálba való elalvást.
Ez minden, amit feljegyezhetünk Jézusnak a sírban töltött ezen időszakbeli helyzetéről. Számos olyan összefüggő tény van, melyekre utalhatunk, bár mi nemigen vagyunk hivatottak azok értelmezésére vállalkozni.
A Satania első lakóvilága feltámadási csarnokainak nagy udvarában mostanság megfigyelhető egy nagyszerű anyagi-morontia műtárgy, melyet „Mihály Emlékmű” néven ismernek, s amely jelenleg Gábriel pecsétjét viseli. Ez az emlékmű röviddel azt követően készült, hogy Mihály elhagyta ezt a világot, és ez a felirat áll rajta: „A názáreti Jézus Urantián való halandói átmenetének emlékére.”
Vannak olyan megmaradt feljegyzések is, melyek azt mutatják, hogy ezen időszakban a Szalvington száztagú legfelsőbb tanácsa Gábriel elnökletével igazgatási ülést tartott az Urantián. Vannak olyan feljegyzések is, melyek arra utalnak, hogy az uverszai Nappalok Elődei ez idő alatt összeköttetésben álltak Mihállyal a Nebadon világegyetem helyzetének kérdésében.
Tudjuk, hogy legalább egy üzenetváltásra sor került Mihály és a Szalvingtonon tartózkodó Immanuel között, mialatt a Mester teste a sírban feküdt.
Jó okunk van azt hinni, hogy ugyanaz a személyiség ült Kaligasztia székében a Bolygóhercegek csillagrendszeri tanácsában a Jerusemen, mely testület akkor ülésezett, mialatt Jézus teste a sírboltban nyugodott.
Az edentiai feljegyzések arra utalnak, hogy a Norlatiadek Csillagvilági Atyja jelen volt az Urantián, és hogy a sírban töltött idő alatt utasításokat kapott Mihálytól.
Sok egyéb bizonyíték is azt sugallja, hogy Jézusnak nem a teljes személyisége aludt a nyilvánvaló testi halál ezen időszakában és töltötte azt öntudatlanságban.