Miután Pilátus mosta kezét a sokaság előtt, ezzel próbálva meg tisztára mosni annak bűnét, hogy egy ártatlan embert küldött a keresztre pusztán azért, mert félt dacolni a zsidók vezetőinek követelésével, elrendelte, hogy a Mestert adják át a római katonáknak és azt a parancsot adta a századosuknak, hogy késlekedés nélkül feszítsék keresztre. Miután átvették Jézust, a katonák visszavezették őt a praetorium udvarába és a saját ruháiba öltöztették azt követően, hogy levették róla a Heródes által ráadott öltözéket. Ezek a katonák gúnyolták és csúfolták, de egyébként nem bántalmazták. Jézus most egyedül volt ezekkel a római katonákkal. A barátai bujkáltak; az ellenségei elmentek a dolgukra; már Zebedeus János sem volt mellette.
Röviddel nyolc óra után történt, hogy Pilátus átadta Jézust a katonáknak és kevéssel kilenc óra előtt került sor arra, hogy elindultak a keresztre feszítés helyszínére. E több mint félórás időtartam alatt Jézus egy szót sem szólt. Egy nagy világegyetem ügyvitele gyakorlatilag leállt. Gábriel és a Nebadon főurai vagy itt, az Urantián gyülekeztek, vagy pedig figyelmesen követték a főangyalok térjelentéseit arra törekedve, hogy képben legyenek arról, ami az Urantián az Ember Fiával történik.
A Jézussal a Golgotához készülő katonákra már kezdett nagy hatással lenni az ő szokatlan higgadtsága és rendkívüli méltósága, az ő nem panaszkodó hallgatása.
A keresztre feszítés helyszínére való elindulás nagyobbrészt azért szenvedett késedelmet, mert a százados az utolsó percben elrendelte, hogy vigyenek magukkal két halálraítélt latrot is; lévén, hogy Jézust azon a délelőttön kellett keresztre feszíteniük, a római százados úgy gondolta, hogy ez a kettő is meghalhat vele együtt, így nem kell megvárniuk a páska-ünnepi események végét.
Amint a latrokat felkészítették, az udvarba vezették őket, ahol is meglátták Jézust, az egyikük most először életében, viszont a másik már többször hallotta beszélni a templomban és sok hónappal korábban a pellai táborban is.