Ez az új segítő, melynek elküldését a hívek szívébe, melynek kiárasztását minden húsvér testre Jézus megígérte, nem más, mint az Igazság Szelleme. Ez az isteni felruházottság nem az igazság betűje vagy törvénye, és nem is az igazság formájaként vagy kifejeződéseként kell működnie. Az új tanító az igazságról való meggyőződés, az igaz jelentéstartalmak tudatossága és bizonyossága a valódi szellemszinteken. Ez az új tanító az élő és növekvő igazságnak, a kiterjedő, feltáruló és alkalmazkodó igazságnak a szelleme.
Az isteni igazság szellem által érzékelt, élő valóság. Az igazság csakis az isteniség felismerésének és az Istennel való bensőséges közösség tudatának felső szellemi szintjein létezik. Megismerhetitek az igazságot, és meg is élhetitek az igazságot; megtapasztalhatjátok az igazság gyarapodását a lelketekben és élvezhetitek annak elmebeli megvilágosító szabadságát, de az igazságot nem zárhatjátok be az emberi viselkedés fordulataiba, szabályaiba, meggyőződéseibe vagy értelmi mintáiba. Az emberi szabályokba foglalásra tett kísérlettel az isteni igazság gyorsan elpusztul. A bebörtönzött igazság a halálából a legjobb esetben is csak az értelem által felmagasztalt bölcsesség valamely sajátos formájában támasztható fel. Az állandósult igazság halott igazság, és csakis halott igazságot lehet elméletként megtartani. Az élő igazság lendületes és csak a tapasztalás szintjén létezhet az emberi elmében.
Az értelem a mindenségrendi elme jelenlétével megvilágított anyagi létezésből nő ki. A bölcsességet az új jelentéstartalmú szintre emelkedett ismeret tudatosulása alkotja, és annak működését az egyetemesen adományozott bölcsesség segéd jelenléte indítja be. Az igazságot mint szellemi valóságértéket csakis olyan, szellemmel felruházott lények tapasztalhatják meg, akik a világegyetem-tudat anyagfeletti szintjein működnek, és akik az igazság felismerését követően engedélyezik annak megelevenítő szelleme számára, hogy a lelkükben éljen és uralkodjon.
A világegyetemi látásmóddal rendelkező igaz gyermek minden bölcs mondásban az Igazság élő Szellemét keresi. Az Istent ismerő egyén úgy halad előre a bölcsességben, hogy azt az élő-igazság szintjeihez igazítja; a szellemi fejlődésre képtelen lélek az élő igazságot minduntalan lehúzza a bölcsesség halott szintjeire és a tisztán felmagasztaláson alapuló tudás területére.
Az Igazság Szellemének emberfeletti nézőpontjához való igazodás híján az aranyszabály egyszerűen csak egy magas szintű etikus viselkedési szabállyá válik. Az aranyszabály, ha az ember szó szerint értelmezi, komoly sérelem eszközéül szolgálhat az ember társaival szemben. A bölcsesség aranyszabályának szellemi megítélése nélkül arra a következtetésre juthatnátok, hogyha vágyatok szerint minden embernek az elméjében lévő teljes és őszinte igazságot el kellene mondania nektek, akkor nektek is az elmétek minden gondolatát teljesen és nyíltan el kell mondanotok a lénytársaitoknak. Az aranyszabály ilyen szellemietlen értelmezése elmondhatatlan boldogtalansághoz és vég nélküli fájdalomhoz vezetne.
Némelyek úgy látják és értelmezik az aranyszabályt, mint az emberi testvériesség tisztán értelmi helyeslését. Mások az emberi kapcsolat eme kifejeződését úgy értelmezik, mint az emberi személyiség gyöngéd érzelmeinek kielégülését. Egy másik halandó ugyanezen aranyszabályt a minden társadalmi kapcsolat mérésére alkalmas mérőrúdként, a társas viselkedés mércéjeként ismeri el. Megint mások úgy tekintik, mint egy olyan erkölcsi tanító határozott parancsát, aki ezen állításban minden testvéri viszony tekintetében megjelenítette az erkölcsi kötelesség legfelsőbb rendű fogalmát. Az ilyen erkölcsi lények életében az aranyszabály válik az egész életfelfogásuk bölcsességének középpontjává és peremévé.
Az Istent ismerő igazságszeretők hívő testvériségének országában ez az aranyszabály a szellemi felismerés élő jegyeit viszi tovább az értelmezés magasabb szintjeire, ahol is az Isten halandó fiait arra késztetik, hogy a Mester parancsát olyanként tekintsék, mint amely a társaikhoz való viszonyulás terén megköveteli tőlük, hogy a társak a hívő által velük kezdeményezett kapcsolatteremtés eredményeként a lehető legnagyobb jót kapják. Ez az igaz vallás lényege: hogy magadként szeresd a szomszédodat.
De az aranyszabály legfelsőbb szintű felismerése és legigazabb értelmezése az, hogy az ilyen isteni kijelentés tartós és élő valóságának igazsága a szellemben tudatosul. Az egyetemes viszony eme szabályának igaz mindenségrendi jelentése csakis azon szellemi felismerésben nyilatkoztatik ki, azon viselkedési törvény értelmezésében, mely értelmezést a Fiú szelleme nyújt az Atya halandó ember lelkében lakozó szellemének. Amikor az ilyen szellem vezette halandók felismerik ezen aranyszabály igazi értelmét, túlárad bennük annak bizonyossága, hogy ők egy barátságos világegyetem létpolgárai, és a szellemvalósággal kapcsolatos eszményképeik csak akkor jelentenek megelégedést nekik, amikor úgy szeretik a társaikat, ahogy Jézus szeretett mindannyiunkat, és hogy ez az Isten szeretete felismerésének valósága.
Először a minden istenfi egyedi igényeivel és képességével szemben élő rugalmasságot és mindenségrendi alkalmazkodásképességet mutató isteni igazságra vonatkozó bölcselettel kell tisztában lennetek, ha remélni szeretnétek, hogy kellőképpen megértitek a Mester által a rosszal szembeni ellen nem állás kapcsán tanított és megélt dolgokat. A Mester tanítása alapvetően szellemi nyilatkozat. A bölcseletének még az anyagi kihatásai sem értelmezhetők haszonnal a szellemi összefüggéseiktől elkülönülten. A Mester parancsának szelleme abban áll fenn, hogy ne álljunk ellen a világegyetemnek önző megnyilvánulásokkal, s ehhez az igaz szellemértékek valós szintjeinek tetterős és fokozatos elérése társul: az isteni szépségé, a végtelen jóságé és az örökkévaló igazságé—megismerni Istent és egyre inkább olyanná válni, mint ő.
A szeretetnek és az önzetlenségnek a kapcsolatokat illetően folyamatos, élő újraalkalmazkodáson kell átesnie az Igazság Szellemének vezetésével összhangban. A szeretetnek ezáltal kell megváltoztatnia és kiterjesztenie a szeretett egyén legnagyobb mindenségrendi boldogságáról alkotott fogalmait. Ekkor a szeretet továbbmegy és rábukkan ugyanezen hozzáállásra minden más egyént illetően, akiket esetleg befolyásolhatott az a növekvő és élő kapcsolat, melyet egy szellem-vezette halandó alakított ki a világegyetem többi létpolgára iránti szeretetében. A szeretet eme teljes és élő igazodási folyamatának a jelenlévő rossz környezetének és a tökéletes isteni beteljesülés örök céljának tükrében kell végbemennie.
Tehát világosan fel kell ismernünk, hogy sem az aranyszabályt, sem az ellen nem állás tanítását hitelvként vagy tantételként soha nem lehet helyesen értelmezni. Azokat csak úgy lehet megérteni, ha megéljük, ha felismerjük a jelentéstartalmukat az egyik emberi lénynek a másikkal való szeretetteljes kapcsolatát irányító Igazság Szellemének élő értelmezése szerint.
Mindez világosan mutatja a különbséget a régi és az új vallás között. A régi vallás önmegtagadást tanított; az új vallás csak önzetlenséget tanít, teljesebb önmegvalósítást az együttes társas szolgálatban és a világegyetem megértésében. A régi vallást félelemtudat hajtotta; az országról szóló új evangéliumot igazság-meggyőződés uralja, az örökkévaló és egyetemes igazság szelleme. Az ország híveinek élettapasztalásában semmilyen mértékű jámborság vagy hitelvű hűség nem képes helyettesíteni azon önkéntelen, nagylelkű és őszinte barátságosságot, mely az élő Isten szellemtől született fiainak jellemzője. Sem a hagyomány, sem az alakias istenimádat semmilyen szertartásrendszere nem képes kárpótlást nyújtani az embertársak felé irányuló valódi könyörület hiányáért.