Csak dél közeledtével indultak el Jerikóból, ugyanis előző éjjel sokáig fenn voltak, mert Jézus az országról szóló evangéliumra tanította Zákeust és családját. Nagyjából a Betániához felvivő út felénél a társaság megállt ebédelni, miközben a tömeg továbbment Jeruzsálembe, mert az emberek nem tudták, hogy Jézus és az apostolok azt az éjszakát az Olajfák hegyén fogják tölteni.
A minákról szóló példabeszéd, ellentétben a talentumokról szóló példázattal, mely rendeltetése szerint minden tanítványnak szólt, kizárólag az apostolok számára hangzott el és főként Archelausz tapasztalásán és az ő azon hasztalan igyekezetén alapult, hogy megszerezze magának Júdea királyságát. Ez a Mester ama kevés példázata közé tartozik, melyek tényleges történelmi jellemen alapultak. Semmi különös nem volt abban, hogy eszükbe jutott Archelausz, minthogy Zákeus jerikói háza igen közel esett Archelausz gazdagon díszített palotájához, és a vízvezetéke ott haladt a Jerikót elhagyó út mellett.
Jézus azt mondta: „Azt hiszitek, hogy az Ember Fia azért megy Jeruzsálembe, hogy átvegyen egy országot, de kijelentem, hogy bizonyosan csalódnotok kell. Hát nem emlékeztek arra a bizonyos hercegre, aki elment egy távoli vidékre, hogy átvegyen egy országot, de mielőtt visszatért volna, a saját tartományának polgárai, akik a szívükben már korábban elutasították őt, követet küldtek utána azzal, hogy »Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjon rajtunk.«? Ahogy e királyt a világi uralmában elutasították, úgy fogják elutasítani az Ember Fiát a szellemi uralomban. Ismét csak kijelentem, hogy az én országom nem e világi; de ha az Ember Fia megkapta volna a szellemi uralmat a népe felett, akkor elfogadta volna az emberek lelkeinek ezen országát és vállalta volna az emberi szívek vezetését. Függetlenül attól, hogy elutasítják a felettük való szellemi uralmamat, vissza fogok térni, hogy másoktól átvegyem a szellem ezen országát, melyet most megtagadnak tőlem. Most az Ember Fiának elutasítását fogjátok látni, de egy másik korszakban az, amit Ábrahám gyermekei most elutasítanak, átvétetik és felemeltetik.
Most pedig, miként a példázat visszautasított nemesembere, én is magamhoz szólítom a tizenkét szolgámat, különleges intézőmet, és mindegyikőtök kezébe egy-egy mina összeget teszek, s arra intem mindegyiketeket, hogy jól figyeljetek az utasításaimra, hogy bánjatok igyekvőn a rátok bízott vagyonnal, míg távol vagyok, annak érdekében, hogy legyen mivel igazolnotok az intézőségeteket, amikor visszatérek és számadást kérek tőletek.
Még ha ez az elutasított Fiú nem is térne vissza, egy másik Fiút küldenek majd, hogy átvegye ezt az országot, és e Fiú ezután elküldet majd értetek, hogy fogadja intézőségi beszámolótokat és öröme teljék a nyereségeteken.
Amikor ezeket az intézőket később számadásra összehívták, előlépett az első, azt mondván, »Uram, a mináddal további tíz minára tettem szert.« Azt mondta neki az ura: »Jól van; jó szolga vagy; mivel ebbéli hűségedet bizonyítottad, tíz város felett adok neked fennhatóságot.« És jött a második, mondván, »A nálam hagyott minád, uram, öt minát hozott.« Az ura pedig azt mondta, »Eszerint téged öt város urává teszlek.« Így ment ez a többiekkel is, mígnem sorra került az utolsó szolga, aki az elszámoltatáskor azt jelentette: »Uram, nézd, itt a minád, melyet biztos helyen, e kendőben megőriztem. Azért tettem így, mert féltem tőled; azt hittem, hogy túlzó ember vagy, mivelhogy fölszeded, amit nem te tettél le, és learatod, amit nem te vetettél.« Erre azt mondta az ura: »Te mihaszna és hűtlen szolga, a te szádból elhangzottak alapján ítéllek meg. Tudtad, hogy nyilvánvalóan learatom, amit nem én vetettem; ezért tudtad, hogy ezt az elszámolást megkövetelik tőled. Tudván ezt, legalább odaadhattad volna a pénzemet a pénzváltónak, hogy megjövet kamatostul kapjam vissza.«
Akkor azt mondta ez az úr azoknak, akik ott álltak: »Vegyétek el a pénzt ettől a lusta szolgától és adjátok annak, akinek tíz minája van.« Amikor emlékeztették a gazdájukat, hogy annak már volt tíz minája, az úr azt mondta: »Akinek van, még több adatik, de attól, akinek nincs, elvétetik még az is, amije van.«”
Ezután az apostolok azt akarták tudni, hogy mi a különbség e példázat jelentése és a talentumokról szóló korábbi példázat jelentése között, de Jézus csak annyit volt hajlandó mondani a sok kérdésükre válaszul: „Fontoljátok meg jól a szívetekben e szavakat, és mindegyiketek találja meg az igaz jelentését.”
Nátániel volt az, aki igen jól tanította a két példázat jelentését a későbbi évek során, s ő a tanításait e következtetésekben foglalta össze:
1. A képesség az egyéni életlehetőségek gyakorlati kibontója. Sohasem fogják számon kérni rajtad a képességeidet meghaladó dolgok teljesülését.
2. A hűség az emberi megbízhatóság csalhatatlan kifejezője. Aki hű a kis dolgokban, az valószínűleg hűséget fog mutatni minden olyasmiben is, amely összeegyeztethető a képességeivel.
3. A Mester a kisebb hűségért a kisebb jutalmat adja, hasonló alkalmak esetén.
4. Hasonló hűségért hasonló jutalmat ad, még ha erre kevesebb alkalom adódik is.
Amikor befejezték az ebédet, és miután a követők tömege elindult Jeruzsálem felé, Jézus, aki az apostolok előtt, egy kiugró sziklatömb árnyékában az út mentén állt, derűs fennköltséggel és kegyes méltósággal nyugat felé mutatott az ujjával, ezt mondva: „Gyertek, testvéreim, menjünk tovább Jeruzsálembe, s fogadjuk ott azt, ami ránk vár; így teljesítsük a minden dolog mennyei Atyjának akaratát.”
Jézus és az apostolai ezzel befejezték a Mesternek a halandó emberi húsvér testhez való hasonlatosságban megtett utolsó útját Jeruzsálembe.
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.