Azóta, hogy János megkeresztelte Jézust és amióta a víz borrá változott Kánában, az apostolok más és más alkalmakkor gyakorlatilag a Messiásnak fogadták el őt. Némelyikük rövid időre igazán hitt abban, hogy ő a várt Megszabadító. De alig támadtak ilyen remények a szívükben, a Mester megdöbbentő szavakkal vagy kiábrándító tettekkel máris összetörte azokat. Sokáig zavart okozott nekik az az ellentét, mely a várt Messiással kapcsolatosan az elméjükben alkotott felfogások, és e rendkívüli emberrel való különleges közösségnek a szívükben megélt élménye között feszült.
Az apostolok a szerdai nap késő délelőttjén Kelszosz kertjében gyűltek össze a déli étkezéshez. Az éjszaka legnagyobb részében és azóta, hogy azon a reggelen felkeltek, Simon Péter és Zélóta Simon komoly munkát végzett a testvéreiknél annak érdekében, hogy elérjék, hogy mindannyian őszintén elfogadják a Mestert nem pusztán a Messiásként, hanem úgy is, mint az élő Isten isteni Fiát. A két Simon nagyjából egyformán értékelte Jézust, és nagy igyekezettel azon dolgoztak, hogy rábírják testvéreiket a nézeteik teljes elfogadására. András továbbra is az apostoli testület legfőbb vezetője maradt, viszont a testvére, Simon Péter egyre inkább és mindenki egyetértésével a tizenkettek szószólójává vált.
Mind ott ültek a kertben épp déltájban, amikor a Mester megjelent. Az apostolok tiszteletteljes ünnepélyességgel beszélgettek, és mind felálltak, amikor a Mester odajött hozzájuk. Jézus azzal a baráti és testvéri mosollyal oldotta a feszültséget, mely oly jellemző volt rá, amikor a követői túl komolyan vették magukat vagy valamely velük kapcsolatos dolgot. Határozott mozdulattal jelezte nekik, hogy üljenek le. A tizenkettek soha többet nem keltek fel a Mester üdvözlésére, amikor odajött hozzájuk. Látták, hogy nem helyesli a tisztelet ilyesfajta külsőséges megnyilvánulását.
Miután elfogyasztották az ételüket és hozzáfogtak, hogy megvitassák a soron következő tízvárosi vándorúttal kapcsolatos terveket, Jézus hirtelen rájuk emelte a tekintetét és azt mondta: „Most, hogy már egy teljes nap eltelt azóta, hogy egyetértettetek Simon Péternek az Ember Fia személyazonosságára vonatkozó kijelentésével, azt kérdem tőletek, kitartotok-e még a döntésetek mellett?” Ezt meghallva a tizenkettek felálltak, és Simon Péter, aki néhány lépést tett Jézus felé, így szólt: „Igen, Mester, kitartunk. Úgy hisszük, hogy te az élő Isten Fia vagy.” Ezután Péter a testvéreivel együtt leült.
Jézus, aki még mindig állt, erre azt mondta a tizenketteknek: „Ti az én választott követeim vagytok, de tudom, hogy az adott körülmények között nem pusztán emberi tudásból jutottatok erre a hitre. Ez az Atyám szellemének kinyilatkoztatása a legbenső lelketek számára. Mivel az Atyám bennetek lakozó szellemével kapcsolatos éleslátásotok révén ti ezt a vallomást teszitek, annak a bejelentésére vezet engem, hogy erre az alapra fogom építeni a mennyország testvériségét. A szellemi valóság e sziklájára fogom építeni a szellemi közösség élő templomát az Atyám országának örök valóságaiban. Sem a rossz erőknek, sem a bűn seregeinek összessége nem fog felülkerekedni az isteni szellem ezen emberi testvériségén. Amíg az Atyám szelleme mindig az isteni vezetője és tanácsadója lesz mindazoknak, akik e szellemközösség számára elkötelezik magukat, nektek és a követőiteknek átadom most a külső ország kulcsait—a hatalmat a mulandó dolgok felett—a férfiak és nők mint az ország részesei által alkotott eme szövetség társadalmi és gazdasági jellemzői felett.” És megint csak meghagyta nekik, hogy senkinek se szóljanak arról, hogy ő az Isten Fia.
Jézus kezdett hinni az apostolai hűségében és feddhetetlenségében. A Mester meg volt győződve arról, hogy a választott képviselői által a közelmúltban átélteket kiállni képes hit kétségkívül ki fogja állni a közvetlenül előttük álló kemény próbákat is, és át fogja terelni az apostolokat a minden reményük nyilvánvaló beteljesülése elvárásának zsákutcájából egy új megítéltetés új fényére, és ezáltal képesek lesznek a sötétségben kucorgó világ számára a világosság elhozatalán munkálkodni. E napon a Mester hinni kezdett az apostolai hitében, egyikükét kivéve.
Attól a naptól fogva ez a Jézus az isteni fiúi besorolásának ugyanazon örökkévaló alapjára építi azt az élő templomot, és akik azáltal tudatos istenfiakká válnak, ők azok az emberi kövek, melyek a fiúi rend ezen élő templomát alkotják, mely templom a szellemek örökkévaló Atyja bölcsességének és szeretetének dicsőségére és tiszteletére emelkedik.
Miután Jézus imigyen szólt, meghagyta a tizenkettőnek, hogy az esti étkezés idejéig vonuljanak el magukban a hegyekbe, hogy bölcsességet, erőt és szellemi útmutatást találjanak. Az apostolok úgy is tettek, ahogy a Mester parancsolta nekik.