Június 9-én, csütörtök reggel, miután Dávid hírnökei révén Betszaidából hírt hoztak az ország ügyének állásáról, az igazság huszonöt tanítójának csoportja elhagyta Cezárea-Filippit, hogy megkezdje utazását a föníciai partvidéken. Luz felé kerülték el a lápvidéket, a Magadán-Libanon-hegyi gyalogúttal való kereszteződésig haladva, innen pedig továbbmentek a Szidonba vezető úttal való kereszteződésig, és a helységbe péntek délután érkeztek meg.
Mialatt egy kiugró sziklapárkány árnyékában pihentek s ebédeltek Luz közelében, Jézus elmondta az egyik legfigyelemreméltóbb beszédjét, melyet az apostolok valaha is hallottak a társaságában eltöltött évek alatt. Alig telepedtek le, hogy megtörjék a kenyeret, és Simon Péter már meg is kérdezte Jézust: „Mester, lévén, hogy a mennyei Atya mindenről tud, és mivel az ő szelleme a mi támaszunk a mennyország földi megteremtésében, miért van az, hogy menekülünk az ellenségeink fenyegetései elől? Miért utasítjuk el az igazság ellenségeivel való szembenézést?” De még mielőtt Jézus belekezdett volna Péter kérdésének a megválaszolásába, Tamás közbevágólag megkérdezte: „Mester, én tényleg tudni szeretném, hogy valójában mi a baj a jeruzsálemi ellenségeink vallásával. Mi az igazi különbség az ő vallásuk és a miénk között? Miért van az, hogy ilyen nagy a különbség a hitünkben, amikor mind azt valljuk, hogy ugyanazt az Istent szolgáljuk?” Amikor Tamás elhallgatott, Jézus így szólt: „Bár nem akarok megfeledkezni Péter kérdéséről, hiszen jól tudom, hogy milyen könnyen félreérthetnétek, hogy milyen okaim vannak a zsidók vezetőivel való nyílt összeütközés elkerülésére éppen most, mégis hasznosabb lesz mindnyájatok számára, ha inkább Tamás kérdésére válaszok. De ezt majd azután teszem meg, hogy végeztetek az ebéddel.”