◄ 154:1
154. írás
154:3 ►

Az utolsó napok Kapernaumban

2. A pihenés hete

154:2.1

Kr.u. 29. május 8-án vasárnap Jeruzsálemben a Szanhedrin olyan határozatot hozott, hogy bezárnak minden palesztinai zsinagógát Jézus és a követői előtt. Ez a jeruzsálemi Szanhedrin részéről új és példátlan hatáskörbitorlás volt. Annak előtte minden egyes zsinagóga az istenimádók független gyülekezeteként létezett és működött, és a saját kormányzótestületük vezetése és irányítása alatt állt. Csak a jeruzsálemi zsinagógák tartoztak a Szanhedrin hatáskörébe. A Szanhedrin nagy hirtelenséggel meghozott intézkedését a testület öt tagjának lemondása követte. Száz hírnököt küldtek ki késlekedés nélkül a határozat közlésére és végrehajtatására. Röpke két hét alatt a hebroni zsinagógát kivéve Palesztinában minden zsinagóga meghajolt a Szanhedrin kiáltványa előtt. A hebroni zsinagóga vezetői nem voltak hajlandók elismerni a Szanhedrin jogát ahhoz, hogy ilyen hatáskört gyakoroljon a gyülekezetük felett. A jeruzsálemi határozat teljesítése megtagadásának alapját a gyülekezeti önrendelkezés védelme és nem annyira a Jézus ügye iránti rokonszenv képezte. Nem sokkal ezt követően a hebroni zsinagóga tűzvészben elpusztult.

154:2.2

Ugyanezen a vasárnap reggelen Jézus egy hétnyi szabadságot hirdetett, arra biztatva minden tanítványát, hogy térjen haza vagy látogassa meg a barátait annak érdekében, hogy a zaklatott lelkük megnyugodjon és hogy bátorító szavakat intézzenek a szeretteikhez. Azt mondta: „Menjetek oda, ahol játékkal vagy halászattal foglalkozhattok, s közben imádkozzatok az ország gyarapodásáért.”

154:2.3

Ezen egy hétnyi pihenő lehetőséget adott Jézusnak, hogy sok családot és csoportot keressen fel a parton. Több alkalommal elment halászni is Zebedeus Dáviddal, és bár az ideje nagy részét egyedül töltötte, mindig ott volt a közelben Dávid két-három legmegbízhatóbb figyelő hírnöke, akik nem vitatható utasításokat kaptak a főnöküktől Jézus megvédésével kapcsolatban. Ezen egy hétnyi pihenés alatt semmiféle nyilvános tanításra nem került sor.

154:2.4

E hét folyamán Nátániel és Zebedeus Jakab komolyabb betegséggel küszködött. Három napon és éjjelen át sokat szenvedtek egy fájdalmas emésztési zavartól. A harmadik éjszakán Jézus pihenni küldte Szalómét, Jakab anyját, s ő ápolta tovább a szenvedő apostolokat. Jézus természetesen egy pillanat alatt meggyógyíthatta volna e két férfit, de sem a Fiú, sem az Atya nem így jár el az idő és tér evolúciós világain élő emberek gyermekeit sújtó hétköznapi nehézségek és csapások esetében. A húsvér testben eltöltött eseménydús élete alatt Jézus egyetlen egyszer sem hajtott végre semmiféle természetfeletti segédkezést a földi családja bármely tagja vagy a közvetlen követőinek bármelyike javára.

154:2.5

A világegyetemi nehézségekkel és a bolygói akadályokkal a halandó teremtmények kifejlődő lelkének növekedése és fejlődése, a fokozatos tökéletesedés érdekében biztosított tapasztalási felkészülés részeként kell szembenézni. Az emberi lélek szellemivé lényegülése azt igényli, hogy a lélek közelről tapasztalja meg a valódi világegyetemi nehézségek széles körének nevelő hatású megoldását. Az állati természet és a saját akaratú teremtmények alsóbb rendű formái gondtalan környezetben nem fejlődnek kedvezően. Nehézségekkel járó helyzetek, melyekhez erőfeszítésre késztető ingerek társulnak, ezek hatnak közre abban, hogy létrejöjjenek azok az elme-, lélek- és szellemműködések, melyek óriási mértékben hozzájárulnak a halandói fejlődés méltó céljainak eléréséhez és a szellemi beteljesülés felsőbb szintjeire való eljutáshoz.


◄ 154:1
 
154:3 ►