Eredetüktől függetlenül a különböző térszférák az alábbi nagyobb osztályokba sorolhatók:
1. A napok—a tér csillagai.
2. A tér sötét szigetei.
3. Kisebb égitestek—üstökösök, meteorok és a bolygóknál kisebb égitestek.
4. A bolygók, beleértve a lakott világokat is.
5. Épített szférák—rendelésre létesített világok.
Az épített szférák kivételével minden égitest evolúciós eredetű, evolúciós abban az értelemben, hogy nem istenségi rendelkezés hozta létre őket, evolúciósak abban az értelemben, hogy az Isten alkotó cselekedetei tér-idő eljárás révén nyilvánultak meg számos, az Istenség által teremtett és meglényegített értelmen keresztül.
A napok. Ezek a tér csillagai a legkülönbözőbb létformáikban. Némelyek egymagukban keringő, fejlődő égitestek; mások kettős csillagok, összehúzódó vagy eltűnő bolygórendszerek. A tér csillagai nem kevesebb mint ezer különféle állapotban és életszakaszban léteznek. A fényt és ezzel együtt hőt kibocsátó napokat jól ismeritek; vannak azonban hőkibocsátás nélkül világító napok is.
Egy közönséges nap hő- és fénykibocsátási időtartamának évbilliós nagyságrendje, mint tény, jól példázza a minden egyes anyagegységben foglalt hatalmas energiatárat. A fizikai anyag e láthatatlan részecskéiben ténylegesen tárolt energia gyakorlatilag elképzelhetetlenül nagy mennyiségű. Ez az energia majdnem teljes egészében fényként jelenik meg annak az iszonyatosan nagy hőnyomásnak és az ezzel együtt járó energiaműködéseknek a hatására, melyek az izzó napok belsejében uralkodnak. Megint más feltételek képessé teszik e napokat arra, hogy átalakítsák és továbbítsák azon térenergia nagy részét, mely a megalkotott térkörökben az útjukba kerül. A fizikai energia sok szakaszát és az anyag minden formáját a nap-energiafejlesztők fogják fel és osztják szét. Így a napok az energiaáramlás helyi gyorsítóiul szolgálnak, úgy működnek, mint valamiféle önműködő teljesítményszabályozó állomások.
Az Orvonton felsőbb-világegyetemet több mint tízbillió izzó nap világítja meg és melegíti. E napok az általatok is megfigyelhető csillagászati rendszernek a csillagai. Több mint kétbillió viszont olyan messze van és oly kicsi, hogy az Urantiáról sohasem látható. De a világmindenségben oly sok nap van, mint ahány pohár víz a világtengereitekből merhető.
A tér sötét szigetei. Ezek azok a halott napok és egyéb nagy anyaghalmazok, melyek sem fényt, sem hőt nem bocsátanak ki. A sötét szigetek néha hatalmas tömegűek és igen jelentős hatást gyakorolnak a világegyetem egyensúlyi és energiaviszonyaira. E nagy tömegű testek némelyikének gyakorlatilag felfoghatatlanul nagy a sűrűsége. Ez a hatalmas anyagtömörülés teszi képessé őket, hogy nagyteljesítményű lendkerekekként működjenek, s a szomszédos nagy csillagrendszereket is erős pórázon tarthassák. Számos csillagvilágban ezek tartják a gravitációt egyensúlyban; sok fizikai rendszert, melyek máskülönben sebesen a közeli napokba zuhanva elpusztulnának, biztosan tartanak gravitációs szorításban ezek az őrzői feladatot ellátó sötét szigetek. E működésük okán vagyunk képesek a helyzetüket pontosan meghatározni. Megmértük a fénylő égitestek gravitációs vonzását, és ebből ki tudjuk számítani a tér azon sötét szigeteinek pontos méretét és helyzetét, melyek ilyen hatékonyan működve tartanak meg valamely adott rendszert annak állandósult pályáján.
Kisebb égitestek. A térben keringő és fejlődő meteorok és kisméretű anyagdarabok óriási energia és anyag lényegű halmazt alkotnak.
Sok üstökös a csillag-anyakerekek átmeneti besorolású, elvadult utóda, melyek fokozatosan a központi szerepet betöltő nap hatása alá kerülnek. Az üstökösök között is számos egyéb eredetű van. Az üstökös csóvája az őt vonzó égitest vagy nap helyzetéhez képest az ellenkező irányba mutat, melynek oka egyrészt az üstökös kiterjedt gázcsóvájában végbemenő villamos visszahatás, másrészt a napból kisugárzott fény és egyéb energiák által kifejtett fizikai nyomás. E jelenség az egyik meggyőző bizonyítéka a fény és a fénnyel kapcsolatba hozható energiák valóságának; azt mutatja, hogy a fénynek van tömege. A fény valóságos szubsztancia, nem egyszerűen csak feltételezett légies hullámzás.
A bolygók. Ezek azok a nagyobb anyaghalmazok, melyek valamely nap vagy más égitest körül keringenek; méretük a szokásos bolygóméret alatti méretektől az óriási gáz-, folyadék- és szilárd gömbökig terjed. A hideg világok, melyek a lebegő téranyagból álltak össze, amikor éppen megfelelő viszonyba kerülnek egy közeli nappal, tehát ezek tekinthetők eszményinek értelmes lakók befogadására. A halott napok rendszerint nem megfelelőek az élet számára; többnyire túlságosan messze vannak valamely élő, izzó naptól, továbbá túl tömörek; a felszínükön óriási a gravitáció.
A ti felsőbb-világegyetemetekben negyvennél is több hűvös bolygó jut egy olyanra, mely a rendetekbe tartozó lényeknek otthonul szolgálhatna. És természetesen a túl forró napok és a hideg peremvilágok is alkalmatlanok a felsőbb rendű élet befogadására. A naprendszeretekben jelenleg három bolygó alkalmas az élet befogadására. Az Urantia méretét, sűrűségét és helyzetét tekintve sok szempontból eszményi emberi lakóhely.
A fizikai-energia törvényei alapvetően egyetemesek, de a helyi hatások sok tekintetben felelősek azoknak a fizikai körülményeknek a kialakulásáért, melyek az egyes bolygókon vagy helyi csillagrendszerekben uralkodnak. A tér számtalan világát a teremtményi életnek és az egyéb élet-megnyilvánulásoknak csaknem végtelen változatossága jellemzi. Ugyanakkor minden rendszerben vannak világok, melyek bizonyos hasonlóságuk okán csoportot képeznek, míg létezik az értelmes életnek világegyetemi mintája is. Fizikai kapcsolat van ama bolygórendszerek között, melyek egyazon fizikai körbe tartoznak, s amelyek a világegyetemek körét járva szorosan követik egymást a végtelen keringésben.