Április utolsó hetében Jézus és a tizenkettek elindultak a Jeruzsálem közelében lévő betániai szálláshelyükről és megkezdték a Kapernaumba vezető hazautat Jerikó és a Jordán irányában.
A zsidók főpapjai és vallási vezetői számos titkos megbeszélést tartottak abból a célból, hogy eldöntsék, mit is kezdjenek Jézussal. Mind egyetértettek abban, hogy tenniük kell valamit annak érdekében, hogy véget vessenek a tanításának, de a módszerben nem tudtak megállapodni. Eleinte abban reménykedtek, hogy a polgári hatóságok majd megszabadulnak tőle, ahogy Heródes is végzett Jánossal, de észre kellett venniük, hogy Jézus úgy végzi a dolgát, hogy a római tisztviselőket nem izgatja a tanítása. Ennek megfelelően aztán az egyik ülésen, melyet egy nappal Jézus Kapernaumba való elindulása előtt tartottak, úgy határoztak, hogy Jézust vallási vád alapján kell lefogatni és a Szanhedrin elé állítani. Ezért egy bizottságot állítottak fel hat titkos kémből, hogy kövesse Jézust, figyelje a szavait és a cselekedeteit, és amint elég bizonyítékot talált a törvényszegésére és istenkáromlására, térjen vissza a jelentéssel Jeruzsálembe. E hat zsidó Jerikóban érte utol az apostoli társaságot, mely ekkor harminc főt tett ki és azt tettetve, hogy tanítványokká akarnak válni, csatlakoztak Jézus követőkből álló családjához, és a csoporttal maradtak egészen a második galileai tanhirdető vándorút kezdetéig; amikor is hármójuk visszatért Jeruzsálembe, hogy jelentést tegyen a főpapoknak és a Szanhedrinnek.
Péter a Jordánon lévő átkelőnél szónokolt az összegyűlt sokaságnak, és a következő nap reggelén elindultak Amathusz irányába a folyó mentén felfelé. Egyenesen Kapernaumba akartak menni, de olyan nagy tömeg gyűlt itt össze, hogy három napig még maradtak, hirdették a tant, tanítottak és kereszteltek. Egészen szombat kora reggelig nem is indultak el hazafelé, mely szombat május első napja volt. A jeruzsálemi kémek biztosak voltak abban, hogy most végre sikerül az első vádat megtalálniuk Jézus ellen—a szombat törvényének megszegését—mert úgy gondolták, hogy Jézus szombat napján akarja megkezdeni az utazást. De csalódniuk kellett, mert épp indulás előtt Jézus magához hívatta Andrást és mindannyiuk előtt azt az utasítást adta neki, hogy csak kevesebb mint ezer méter távolságot tegyenek meg, ami a zsidó szombaton engedélyezett úthossz volt.
A kémeknek azonban nem kellett sokáig várniuk az alkalomra, hogy megvádolhassák Jézust és a társait a szombat törvényének megszegésével. Ahogy a társaság a keskeny úton haladt, a hullámzó búzamező, melyben a termés épp akkor érett, az út egyik oldalán nagyon közel esett hozzájuk, és az apostolok némelyike az éhsége csillapítására leszedte az érett szemeket és megette azokat. Az utazóknak szokásuk volt venni a gabonából, ahogy az úton haladtak, és ezért az ilyen viselkedésről nem gondolkodtak úgy, mint elítélendő dologról. A kémek azonban ezt mint ürügyet hozták fel a Jézus elleni támadáshoz. Amikor észrevették, hogy András a markában szétmorzsolja a gabonát, odamentek hozzá és azt mondták: „Hát nem tudod, hogy tilos leszedni és szétmorzsolni a gabonát a szombat napján?” Mire András így válaszolt: „De éhesek vagyunk és csakis a szükségleteink szerinti mennyiséget morzsoljuk ki; és mióta lett bűnös dolog gabonát enni szombaton?” A farizeusok azonban ezt válaszolták: „Az evéssel semmi baj nincs, viszont megszeged a törvényt azzal, hogy leszeded és szétmorzsolod a gabonát a markodban; a Mestered biztosan nem helyeselné az efféle cselekedeteket.” Erre András azt mondta: „De ha nem helytelen dolog megenni a gabonát, akkor annak a markunkban való elmorzsolása aligha több munka, mint elrágni a gabonát, melyet megengedtek; mi célból firtatjátok e jelentéktelen dolgokat?” Amikor András tudtukra adta, hogy ők szőrszálhasogatók, azok méltatlankodni kezdtek és visszasiettek oda, ahol Jézus éppen járt, Mátéval beszélgetve, és e szavakkal tiltakoztak nála: „Nézd meg, Mester, az apostolaid olyat tesznek, ami tilos a szombat napján; leszedik, elmorzsolják és megeszik a gabonát. Biztosak vagyunk abban, hogy megparancsolod nekik, hogy fejezzék ezt be.” Ekkor Jézus azt mondta a vádlóknak: „Ti valóban buzgón ügyeltek a törvényre, és jól is teszitek, hogy emlékeztettek a szombat szentségének megőrzésére; de sohasem olvastátok az Írásban, hogy egy napon, amikor Dávid éhes volt, ő és azok, akik vele voltak, beléptek az Isten házába és megették a felajánlott kenyeret, mely a papok kivételével senkinek nem volt megengedve? Dávid azoknak is adott a kenyérből, akik vele voltak. Nem olvastátok a törvényünkben, hogy megengedett dolog számos szükségeset cselekedni szombaton? Azt akarjátok, hogy a nap vége előtt ne lássalak benneteket, amint elfogyasztjátok azt, amit a mai napi szükségleteitekre magatokkal hoztatok? Jóemberek, jól teszitek, hogy buzgalommal veszitek a szombatot, de jobban tennétek, ha a társaitok egészségére és jólétére ügyelnétek. Kijelentem, hogy a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Ha ti azért vagytok itt, hogy figyeljétek a szavaimat, akkor én nyíltan is kijelentem, hogy az Ember Fia ura a szombatnak is.”
A farizeusok megdöbbentek és zavarba jöttek az éleslátást és bölcsességet tükröző szavain. A nap hátralévő részében félrevonultak és nem mertek feltenni több kérdést.
Jézusnak a zsidó hagyományokkal és a szolgai szertartásokkal való szembenállása mindig igenlő jellegű volt. Ez abban állt, amit tett és abban, amit megerősített. A Mester kevés időt töltött nemleges jellegű elítélésekkel. Azt tanította, hogy az Istent ismerők anélkül élvezhetik az élet szabadságát, hogy bűnös szabadosságokkal kellene félrevezetniük magukat. Jézus azt mondta az apostoloknak: „Emberek, ha a fény megvilágosított benneteket és valóban tudjátok, hogy mit cselekedtek, akkor áldottak vagytok; de ha nem ismeritek az isteni utat, akkor szerencsétlenek vagytok és már meg is szegtétek a törvényt.”