A hatok első hitterjesztői útja felettébb sikeres volt. Mind felfedezték az emberekkel való közvetlen, személyes kapcsolatfelvétel roppant értékes voltát. Úgy tértek vissza Jézushoz, hogy jobban megértették, hogy a vallás végeredményben tisztán és teljesen személyes élmény. Most már kezdték érzékelni, hogy az egyszerű emberek mennyire ki vannak éhezve a vallási vigaszul és szellemi táplálékul szolgáló szavakra. Jézus körül összegyűlvén mind egyszerre akart beszélni, de András vállalta annak tisztét, hogy egyesével szólítja őket, s mindannyian annak rendje és módja szerint jelentést tettek a Mesternek és bemutatták a hat új apostoljelöltet.
Jézus, miután mindegyikük bemutatta az új apostoli küldetésre választottját, felkérte a többieket, hogy szavazzanak a jelölésről; így mind a hat új apostolt szabályszerűen elfogadta az összes régi apostol. Ezután Jézus bejelentette, hogy mindannyian felkeresik a jelölteket és elhívják őket a szolgálatra.
Az újonnan választott apostolok ezek voltak:
1. Lévi Máté, a kapernaumi vámszedő, akinek hivatala a várostól keletre volt, Batanea határvidéke közelében. Őt András választotta.
2. Didimusz Tamás, egy tariceai halász és egykori gadarai ács és kőfaragó. Őt Fülöp választotta.
3. Alfeus Jakab, egy kheresai halász és gazdálkodó, akit Zebedeus Jakab választott.
4. Alfeus Júdás, Alfeus Jakab ikertestvére, aki szintén halász volt, és akit Zebedeus János választott.
5. Zélóta Simon magas rangú tisztviselő volt a zélóták hazafias szervezetében, s ezt a tisztséget hagyta ott annak érdekében, hogy csatlakozzon Jézus apostolaihoz. Mielőtt a zélótákhoz állt volna, Simon kereskedő volt. Őt Péter választotta.
6. Karióti Júdás Jerikóban élő, jómódú zsidó szülők egyetlen fia volt. Csatlakozott Keresztelő Jánoshoz, és a szadduceus szülei ezért kitagadták. Éppen munkát keresett a vidéken, amikor Jézus apostolai ráakadtak, és főként a pénzügyi téren szerzett tapasztalatai miatt Nátániel a soraikba hívta. Karióti Júdás volt az egyetlen júdeai a tizenkét apostol között.
Jézus egy egész napot eltöltött a hatokkal, válaszolt a kérdéseikre és meghallgatta a részletes beszámolóikat, mert sok érdekes és hasznos tapasztalásról tudtak mesélni. Most ismerték fel a Mester ama tervének bölcsességét, hogy feltűnésmentes és személyes munkára küldte ki őket még azelőtt, hogy a nagyra törőbb nyilvános munkájukhoz hozzáfogtak volna.