Korinthoszt elérvén Ganid már nagyon kíváncsi volt a zsidó vallásra, így nem volt semmi különös abban, hogy az egyik napon, ahogy a zsinagóga mellett elhaladtak és látták az embereket bemenni, arra kérte Jézust, hogy vigye be őt az istentiszteletre. Aznap egy tanult rabbi előadását hallhatták „Izráel Végzetéről”, és az istentisztelet után találkoztak egy bizonyos Kriszpusszal, a zsinagóga elöljárójával. Sokszor visszatértek meghallgatni a zsinagógai istentiszteletet, de főképp azért mentek, hogy találkozzanak Kriszpusszal. Ganid nagyon megkedvelte Kriszpuszt, a feleségét és az öt gyermekből álló családját. Nagy örömét lelte annak szemlélésében, ahogy a zsidó férfi a családi életét irányította.
Miközben Ganid a családi életet tanulmányozta, Jézus Kriszpuszt tanította a vallási élet helyesebb útjára. Jézus húsznál is több megbeszélést tartott e haladó szellemű zsidó emberrel; és nem meglepő, hogy évekkel később, amikor Pál éppen ebben a zsinagógában hirdette a tant, és amikor a zsidók már elutasították az üzenetét és úgy döntöttek, hogy megtiltják neki a további hitszónoklatokat a zsinagógában, és amikor ő aztán elment a nem-zsidókhoz, tehát ekkor történt, hogy Kriszpusz az egész családjával együtt felvette az új vallást, és ő lett annak a keresztény egyháznak az egyik fő támogatója, melyet Pál később Korinthoszban megszervezett.
Az alatt a tizennyolc hónap alatt, amíg Korinthoszban hirdette a tant, kezdetben Szilász és Timóteus nélkül, utóbb velük együtt, Pál sok további olyan emberrel is találkozott, akiket „az indiai kereskedő fiának zsidó oktatója” tanított.
Korinthoszban a három földrész minden fajtájából való emberrel találkoztak. Alexandria és Róma mellett ez volt a leginkább világpolgárias város az egész földközi-tengeri birodalomban. A városban sok érdekes látnivaló akadt, és Ganid sohasem unt rá a fellegvár bejárására, mely mintegy hatszáz méterrel a tengerszint felett állt. A szabadidejének jelentős részét töltötte a zsinagógában és Kriszpusz otthonában is. A zsidó otthonbeli asszonyok társadalmi helyzete először megütközést keltett benne, majd elragadtatást váltott ki belőle; ez az ifjú indiai számára kinyilatkoztatásszerű volt.
Jézus és Ganid gyakran vendégeskedett egy másik zsidó otthonban is, Jusztusznál, egy jámbor kereskedőnél, aki a zsinagóga mellett lakott. Pál apostol később, amikor e házban tartózkodott, sokszor hallgatta meg az indiai ifjúnak és az ő zsidó oktatójának látogatásairól szóló történeteket, s közben Pál és Jusztusz is eltűnődött, hogy vajon mi lehet ezzel a bölcs és ragyogó héber tanítóval.
Rómában jártuk során Ganid felfigyelt arra, hogy Jézus nem hajlandó velük tartani a közfürdőkbe. Ezután a fiatalember több alkalommal is megpróbálta rábírni Jézust, hogy mondja el a nemi kapcsolatokra vonatkozó véleményét. Bár Jézus hajlandó volt válaszolni az ifjú kérdéseire, láthatólag sohasem volt kedve a kérdést hosszasan megvitatni. Az egyik este, amint Korinthosz külterületén sétáltak, arrafelé, ahol a fellegvár fala a tengerhez vezet, leszólította őket két utcanő. Ganid arra gondolt, és helyesen, hogy Jézus a nagy eszményképek embere, és hogy irtózik mindentől, amiben ott van a rossz tisztátalansága vagy nyoma; ennek megfelelően élesen odaszólt a nőknek és gorombán elküldte őket. Amikor Jézus meglátta ezt, így szólt Ganidhoz: „A szándékod helyes volt, de nem engedheted meg magadnak, hogy így beszélj az Isten gyermekeivel, még ha azok éppen az ő tévelygő gyermekei is. Kik vagyunk, hogy ítélkezzünk e nők felett? Te talán ismered mindazokat a körülményeket, melyek arra késztették őket, hogy a betevő falat megszerzéséhez éppen ilyen módot válasszanak? Maradj itt mellettem, amíg e dolgokat megbeszéljük.” A kéjnők Ganidnál is jobban megdöbbentek azon, amit Jézus mondott.
Ahogy ott álltak a holdfényben, Jézus így folytatta: „Minden emberi elmében ott él egy isteni szellem, a mennyei Atya ajándéka. Ez a jó szellem mindegyre arra törekszik, hogy elvezessen minket Istenhez, hogy segítsen megtalálnunk és megismernünk az Istent; de a halandókban számos természetes fizikai hajlam is van, melyeket a Teremtő helyezett el bennük annak érdekében, hogy szolgálják az egyén és a faj jólétét. Így a férfiak és a nők gyakran összezavarodnak, amikor meg akarják érteni önmagukat és meg akarnak birkózni a megélhetéssel kapcsolatos számos nehézséggel egy olyan világban, melyet oly nagy mértékben ural az önzés és a bűn. Én látom, Ganid, hogy e nők egyike sem elszánt gonosz. Az arcukat figyelve azt mondhatom, hogy sok szomorúságot éltek már meg; sokat szenvedtek a nyilvánvalóan kegyetlen sors kezétől; nem készakarva választották ezt a fajta életet; a kétségbeeséssel határos csüggedésükben megadták magukat a kényszerítő órának és elfogadták a megélhetésnek ezt az utálatos módját, mint a legjobb kivezető utat a reménytelennek ítélt helyzetből. Ganid, némely ember valóban szívből gonosz; ők akarattal választják a hitvány dolgokat, de mondd meg nekem, látva ezeket a most már könnyes arcokat, látsz-e valami rosszat vagy gonoszat?” Ahogy Jézus a válaszra várva elhallgatott, Ganid hangja elcsuklott, ahogy a válaszát kinyögte: „Nem, tanítóm, nem látok. És bocsánatot kérek a durvaságom miatt—a bocsánatukért esedezem.” Erre Jézus azt mondta: „Én pedig a nevükben szólva mondom, hogy megbocsátottak neked, ahogy a mennyei Atyám nevében szólva mondom, hogy ő is megbocsátott nekik. Most mind gyertek velem a barátom házába, ahol felüdülhetünk és egy új és jobb életet tervezhetünk.” Mindeddig az elképedt nők egy szót sem szóltak; egymásra néztek és csendben követték a férfiakat az úton.
Képzelhetitek Jusztusz feleségének meglepetését, amikor e kései órán Jézus beállított Ganiddal és két idegennel, és azt mondta: „Bocsáss meg, hogy ilyenkor jövünk, de Ganid és én megéheztünk, és az ételt megosztanánk ezen új barátainkkal, akiknek szintén ételre van szükségük; és mindezeken felül azt is gondolván jöttünk el hozzátok, hogy talán lenne kedvetek megvitatni velünk, hogy vajon mi a legjobb módja annak, hogy e két nőnek segítsünk új életet kezdeni. Elmesélhetik neked a történetüket, de gyanítom, hogy sok baj érte őket, és már az, hogy itt vannak a házatokban, bizonyítja, hogy milyen őszintén szeretnének jó embereket megismerni, és mily készségesen ragadnák meg az alkalmat, hogy megmutassák a világnak—és még a mennyei angyaloknak is—hogy milyen bátor és nemes nőkké válhatnának.”
Amikor Márta, Jusztusz felesége az asztalra tette az ételt, Jézus váratlanul távozni készült, mondván: „Lévén, hogy már elég későre jár, és mivel a fiatalember apja vár minket, kérlek, bocsássátok meg, hogy itt hagyunk benneteket—a három nőt—a Fenséges szeretett gyermekeit. Imádkozni fogok, hogy szellemi útmutatást kapjatok, amikor tervet szőtök egy új és jobb életre a földön és az örökkévaló nagy túloldalon.”
Ezzel Jézus és Ganid otthagyta a nőket. A két kéjnő mindvégig egy szót sem szólt; Ganid ugyancsak hallgatott. Néhány pillanatig Márta is így tett, de most a helyzet magaslatára emelkedett és minden olyat megtett a két idegenért, amiben Jézus bízott. E két nő közül az idősebbik röviddel ezután meghalt, az örök továbbélés fényes reményével, és a fiatalabb Jusztusz üzletében dolgozott és később élete végéig tagja lett az első keresztény egyháznak Korinthoszban.
Kriszpusz házában Jézus és Ganid többször is találkozott egy bizonyos Gájusszal, aki később hű támogatója lett Pálnak. A korinthoszi ottlétük két hónapja során bensőséges beszélgetéseket folytattak számos, arra érdemes egyénnel, és e láthatólag alkalmi ismeretségek eredményeként az érintett személyeknek több mint a fele a későbbi keresztény közösség tagjává lett.
Pál első korinthoszi útja során nem tervezett hosszabb ottlétet. De azt nem tudta, hogy a zsidó oktató milyen jól előkészítette a terepet az ő munkája számára. Felfedezte, hogy Aquilában és Priszcillában is komoly érdeklődés mutatkozik, Aquila egyébként ama cinikusok egyike volt, akikkel Jézus Rómában kapcsolatba került. E házaspár Rómából jött zsidó menekült volt, és gyorsan elfogadták Pál tanításait. Pál velük lakott és dolgozott, mert ők is sátorkészítők voltak. E körülmények miatt hosszabbította meg Pál a korinthoszi ottlétét.