Ekkortájt különösen Jeruzsálemben és Júdeában komoly buzdítás folyt a Rómának való adófizetés elleni lázadás mellett. Ekkoriban éledezett egy erős hazafias párt, melyet rövidesen zélótáknak neveztek. A zélóták, ellentétben a farizeusokkal, nem voltak hajlandók várni a Messiásra. Azt javasolták, hogy az ügyet politikai lázadáson keresztül vigyék dűlőre.
Egy csoport élharcos érkezett Jeruzsálemből Galileába és messzire eljutottak, mígnem elérték Názáretet is. Amikor eljöttek, hogy megnézzék Jézust, ő figyelmesen meghallgatta őket és számos kérdést tett fel nekik, de elutasította a párthoz való csatlakozást. A kívülmaradás okait nem volt hajlandó teljes egészében feltárni előttük, és az ő nemleges válasza nyomán Názáretben számos ifjú társa is kívül maradt.
Mária mindent megtett, hogy rávegye őt a csatlakozásra, de nem tudta más belátásra bírni. Egészen odáig elment, hogy azt sejtesse, hogy a nemzeti érzületűek ügye támogatásának az ő nyomatékos kérése ellenére való elutasítása engedetlenség, azon ígéretének a megszegése, melyet Jeruzsálemből visszafelé jövet tett, miszerint aláveti magát a szülei akaratának; de Jézus erre a burkolt célzásra válaszul csak kedvesen az anyja vállára tette a kezét és a szemébe nézve azt mondta: „Anyám, hogy mondhattál ilyet?” Mária vissza is vonta a kijelentését.
Jézus nagybátyjainak egyike (Mária bátyja, Simon) már csatlakozott e csoporthoz, később pedig tiszt lett a galileai testületben. Jézus és a nagybátyja néhány éven át valamelyest elhidegült egymástól.
De Názáretben baj volt kialakulóban. Jézusnak az e dolgokkal kapcsolatos magatartása megosztotta a város zsidó ifjait. Nagyjából az ifjak fele már csatlakozott a hazafias szervezethez, a másik fele pedig elkezdett kialakítani a mérsékeltebb hazafiakból egy ellenzéki csoportot, arra számítva, hogy Jézus elvállalja a vezetésüket. Meglepődtek, amikor Jézus nem fogadta el a megtiszteltetést, azt hozva fel, hogy komoly családi felelősségei vannak, mely kifogást mindannyian elfogadták. A helyzet azonban tovább bonyolódott, amikor rövidesen megjelent egy gazdag zsidó, Izsák, aki abból élt, hogy pénzt kölcsönzött a nem-zsidóknak, és hajlandó volt támogatni Jézus családját, ha Jézus leteszi a szerszámait és elvállalja a názáreti hazafiak vezetését.
Jézus, aki alig volt még tizenhét éves, ekkor szembesült a földi életének egyik legkényesebb és legnehezebb helyzetével. A szellemi vezetők mindig is nehezen kötődnek hazafias ügyekhez, különösen amikor azokat adószedő idegen elnyomók esete teszi még bonyolultabbá, és ez ebben az esetben kétszeresen is így volt, hiszen a zsidó vallást is belekeverték a Róma elleni fellépés ügyébe.
Jézus helyzete még nehezebbé vált, mert az anyja és a nagybátyja és még Jakab öccse is mind noszogatták, hogy álljon a nemzeti érzületűek ügye mellé. Minden jobb názáreti zsidó csatlakozott már, és a mozgalom mellé nem állt ifjak is mind csatlakoztak volna, ha Jézus meggondolja magát. Jézusnak Názáretben csak egy bölcs tanácsadója volt, mégpedig öreg tanára, az előéneklő, aki tanácsot adott neki abban, hogy mit válaszoljon a názáreti polgárok bizottságának, amikor az emberek felkérésére eljöttek a válaszáért. Jézus a fiatalkori életében ezen első alkalommal folyamodott tudatosan nyilvános haditervhez. Annak előtte mindig az igazság őszinte közlésére támaszkodott a helyzet tisztázásához, de most nem közölhette a teljes igazságot. Nem sugallhatta, hogy ő több, mint ember; nem közölhette a küldetéssel kapcsolatos tervét, melynek kivitelezése az érettebb férfikorra várt. E korlátok ellenére a vallási hűségét és a nemzeti elkötelezettségét közvetlenül kérdőjelezték meg. A családja össze volt zavarodva, a gyermekkori barátai megosztottak voltak és a város egész zsidó közösségében nagy volt a fejetlenség. Gondoljátok el, hogy mindezért őt okolták! Pedig mennyire mentes volt ő mindenféle szándéktól, hogy bajt csináljon, még kevésbé, hogy ilyen felfordulást okozzon.
Valamit tennie kellett. Közölnie kellett az álláspontját, és ezt meg is tette bátran és sokak, de nem mindenki számára tapintatosan. Kitartott az eredeti mentsége mellett, fenntartva, hogy az ő elsődleges kötelessége a családjával szemben áll fenn, hogy a megözvegyült anyjának és a nyolc öccsének és húgának többre van szüksége, mint amit pénzen meg lehet venni—vagyis az élet fizikai szükségleteinél többre—hogy a családjának joga van az apai felügyeletre és útmutatásra, és hogy tiszta lelkiismerettel nem tudna mentesülni ama kötelesség alól, melyet egy kegyetlen baleset szabott ki rá. Elismerését fejezte ki az anyjának és a legidősebb öccsének, amiért hajlandók volnának elengedni őt, de megismételte, hogy egy halott apa iránti hűség tiltja neki, hogy elhagyja a családját, és nem számít, hogy mennyi pénzt kapnának anyagi támogatásul, s ekkor tette azt a felejthetetlen kijelentést, miszerint „a pénz nem képes szeretni”. E beszéde során Jézus több burkolt utalást tett az „életküldetésére”, de elmagyarázta azt is, hogy akár összeegyeztethetetlen a katonai tervekkel, akár nem, az életében minden mással együtt feladta azt annak érdekében, hogy hűen eleget tehessen a családdal szembeni kötelességének. Názáretben mindenki jól tudta, hogy milyen jó apa ő a család számára, és ez oly közel állt minden nemes zsidó szívéhez, hogy Jézus kifogását a hallgatói közül sokan a szívük mélyén elfogadták; és azok némelyikét, akik nem így éreztek, lefegyverezte Jakab beszéde, mely bár nem volt betervezve, mégis ekkor hangzott el. Azon a napon az előéneklő tanította be Jakabot a beszédre, de ez az ő titkuk volt.
Jakab azt állította, hogy biztos abban, hogy Jézus segítene a népe felszabadításában, ha ő (Jakab) már elég idős volna a család iránti felelősség vállalásához, és ha beleegyeznének, hogy Jézus ott maradjon „velünk, hogy az apánk és a tanítónk legyen, akkor nem csak egy vezetőtök lehetne József családjából, hanem rövidesen öt hűséges hazafi, mert vajon nem öten vagyunk-e fiúk, akik felnőve, a bátyánk-apánk útmutatása szerint szolgálnánk a nemzetünket?” Ezzel a fiú meglehetős megelégedettséget hozó módon zárta le az igen feszült és fenyegető helyzetet.
A válsághelyzet egy időre megszűnt, de ezt a zavarkeltő esetet sohasem felejtették el Názáretben. A bujtogatást folytatták; Jézus többé már nem élvezett általános elismertséget; a vele kapcsolatos érzelmi megosztottság sohasem szűnt meg teljesen. Ez, valamint több más későbbi esemény jelentette az egyik fő okát annak, hogy Jézus évekkel később Kapernaumba költözött. Ettől kezdve Názáretben mindig is megmaradt az érzelmi megosztottság az Ember Fiát illetően.
Jakab ebben az évben végezte el a tanodát és ekkor kezdett teljes munkaidőben dolgozni az otthoni ácsműhelyben. Időközben megtanult ügyesen bánni a szerszámokkal és most átvette a járom- és ekekészítési feladatokat, míg Jézus inkább az épületek ácsmunkáival és a bútorasztalos szakmunkákkal kezdett foglalkozni.
Ebben az évben Jézus nagyot lépett előre az elméje megszervezése terén. Fokozatosan összehangolta az isteni és az emberi természetét, és ezt az értelmi szervezőmunkát a saját döntéseinek ereje révén, pusztán a benne lakozó Nevelő segítségével teljesítette, pont olyan Nevelő segítségével, mely minden, az alászálló Fiú utáni korszakot élő világ minden egészséges halandójának elméjében lakozik. Eddig egy hírvivő látogatását kivéve semmiféle természetfeletti dolog nem történt e fiatalember létpályája során, mely hírvivő, akit Immanuel, a bátyja küldött, egyszer megjelent neki egy Jeruzsálemben töltött éjszakán.