Azután, hogy a Szalvingtonon már mindenki tudomást szerzett a közelgő alászállás előkészületeiről, Mihály összehívta a központi bolygón tartózkodókat és most először felfedte a megtestesülési tervének maradék részleteit, bejelentette, hogy hamarosan elhagyja a Szalvingtont abból a célból, hogy az ötös csillagvilág központi bolygóján a Fenséges Atyák bíróságainál morontia halandói létpályát vállaljon. Ekkor hallottunk először arról, hogy a hetedik és egyben utolsó alászállásra valamely evolúciós világon a halandói húsvér testhez hasonló alakban kerül majd sor.
Mielőtt elindult volna a Szalvingtonról a hatodik alászállásra, Mihály beszédet intézett a szféra összegyűlt lakóihoz, és egy társ nélküli szeráf, valamint a nebadoni Fényes Hajnalcsillag kíséretében mindenki szeme láttára elhagyta a bolygót. Míg a világegyetem irányítását ismét Immanuelre bízta, addig az igazgatási jogköröket szélesebb körben osztotta meg.
Mihály felemelkedő besorolású, teljesen felkészült morontia halandóként jelent meg az ötös csillagvilág székhelyén. Sajnálom, hogy nem számolhatok be e szerény morontia halandó életének részleteiről, hiszen Mihály alászállási tapasztalásai között, még a megindító és megrázóan szomorú urantiai létével összevetve is, ez volt az egyik legkülönlegesebb és legbámulatosabb időszak. De a megbízatásom elfogadásakor vállalt számos kötelem között az is szerepel, hogy Mihály endantumi morontia halandóként befutott csodálatos életpályájának részleteit ne tárjam fel.
Amikor Mihály visszatért a morontia megtestesülésből, mindannyian megértettük, hogy Teremtőnk egyúttal teremtménytársunkká is vált, hogy a Világegyetem Egyeduralkodója még a birodalma legalacsonyabb rendű, teremtett értelmeinek is barátja és rokonszenves segítője. Már ezelőtt is volt tudomásunk arról, hogy valaki a világegyetem kormányzásában fokozatosan a magáévá tette a teremtmények nézőpontját, ugyanis erről lassanként tudomást szereztünk, de a morontia halandói alászállás teljesítése után, majd még inkább az Urantián az ács fiaként eltöltött élet után vált ez nyilvánvalóbbá.
Gábriel előre értesített bennünket arról, hogy mikor lép ki Mihály a morontia alászállásból és így megfelelő fogadtatásban részesíthettük őt a Szalvingtonon. Milliók és milliók gyűltek össze a Nebadon különböző csillagvilági központi világairól, és a Szalvingtonnal szomszédos bolygók lakosságának többsége is eljött a világegyetem irányítására visszatérő uralkodó köszöntésére. Üdvözlő beszédeinkre, a teremtményeire oly sok figyelmet fordító Egyeduralkodót méltató szavainkra ő csak ennyit válaszolt: „Én egyszerűen csak az Atyám ügyében jártam. Mindössze azt teszem, ami a paradicsomi Fiaknak jól esik, akik szeretik a teremtményeiket és az ő megértésükre törekednek.”
De attól a naptól kezdve egészen addig az óráig, amíg Mihály az Ember Fiaként bele nem fogott az urantiai vállalkozásba, az egész Nebadon folyamatosan azokat a hőstetteket tárgyalta, melyeket a Teljhatalmú Uralkodó mint evolúciós felemelkedésben lévő morontia halandó az alászállási megtestesülése idején az Endantumon véghez vitt, amikor is minden szempontból kipróbáltatott, éppúgy, ahogy az alászállásának helyt adó egész csillagvilág anyagi világaiból összegyűlt társai esetében is történt.