Az evolúciós felsőbb-világegyetemekben az energia-anyag a meghatározó, kivéve a személyiség területeit, ahol is az elme közvetítésével a szellem küzd az uralomért. Az evolúciós világegyetemek célja az energia-anyag legyőzése az elme révén, az elme és a szellem összehangolása, és mindezek a személyiség alkotó és egyesítő jelenlétében történnek. A személyiség vonatkozásában így rendelődnek alá a fizikai rendszerek; így rendelődnek mellé az elmerendszerek; és így válnak irányítóvá a szellemrendszerek.
A hatalom és a személyiség ilyen egyesülése a Legfelsőbben és mint a Legfelsőbb nyilvánul meg az istenségszinteken. Ám a szellemi egyeduralom tényleges kifejlődése olyan növekedés, amelyről a nagy világegyetem Teremtőinek és teremtményeinek szabad akaratú cselekedetei tesznek bizonyságot.
Az abszolút szinteken az energia és a szellem egy. De azon nyomban, ahogy ezektől az abszolút szintektől eltávolodunk, különbségek jelennek meg, és amint az energia és a szellem a tér irányába távolodik a Paradicsomtól, egyre növekszik a közöttük lévő űr, és a helyi világegyetemekben már teljesen elkülönülnek. Többé már nem azonosak, még csak nem is hasonlók, és az elmének kell közbeavatkoznia a különbség áthidalása érdekében.
Az, hogy az energia a szabályozó személyiségek tevékenysége folytán irányítható, nyilvánvalóvá teszi, hogy az energia érzékeny az elmetevékenységre. Az, hogy az anyagtömeg ugyanezen szabályozó entitások tevékenysége révén biztos egyensúlyba hozható, azt mutatja, hogy az anyagtömeg érzékeny a rendteremtő elmejelenlétre. Az pedig, hogy maga a szellem az akarattal rendelkező személyiségben az elmén keresztül arra törekedhet, hogy uralmat szerezzen az energia-anyag felett, világossá teszi a véges teremtésösszességben eredendően ott rejlő egységet.
Egymásrautaltság jellemzi a világegyetemek mindenségében lévő összes erőt és személyiséget. A Teremtő Fiak és az Alkotó Szellemek a világegyetemek szervezésében függenek az erőtér-központoktól és a fizikai szabályozóktól; a Legfelsőbb Erőtér-irányítók nem teljesek a Tökéletes Szellemek felügyelete nélkül. Egy emberi lényben a fizikai élet rendszere, részlegesen, válaszol a (személyes) elme parancsaira. Maga ez az elme pedig a céltudatos szellemi vezetés hatása alá kerülhet, és ennek az evolúciós fejlődésnek az eredménye a Legfelsőbb egy újabb gyermekének létrejötte, a sokféle mindenségrendi valóság egy új, személyi egyesülése.
És miként a részekkel, úgy van ez az egésszel is; a Felsőség szellem-személyének szüksége van a Mindenható evolúciós hatalmára az Istenség kiteljesítéséhez és a Háromsági társulási beteljesülés eléréséhez. Az erőfeszítést az idő és a tér személyiségei fejtik ki, de ennek az erőfeszítésnek a betetőzése és beteljesedése a Mindenható Legfelsőbb cselekedete. Az egész növekedése így a részek együttes növekedésének teljessé válása, ezért ebből hasonlóképpen következik, hogy a részek evolúciója nem más, mint az egész célirányos növekedésének tükröződése a részekben.
A Paradicsomon a monota és a szellem olyan, mintha egy lenne—kizárólag a megnevezésükben különböztethetők meg. A Havonában az anyag és a szellem ugyan megkülönböztethetően eltér egymástól, ugyanakkor eredendően összhangban vannak. A hét felsőbb-világegyetemben azonban már nagy a különbség; nagy eltérés van a mindenségrendi energia és az isteni szellem között; ennélfogva az elmeműködésnek több tapasztalásbeli lehetősége van a fizikai minta és a szellemi célok összehangolására és tényleges egyesítésére. A tér időben fejlődő világegyetemeiben az isteniség nagyobb mértékben csökken, bonyolultabb nehézségeket kell leküzdeni, és több lehetőség adódik a tapasztalatszerzésre a helyzet rendezése során. Ez az egész felsőbb-világegyetemi helyzet egy nagy evolúciós életteret hoz létre, amelyben a mindenségrendi tapasztalásnak a lehetősége éppúgy megadatik a teremtménynek, mint a Teremtőnek—még a Legfelsőbb Istenségnek is.
Az abszolút szintek öröktől való létezésen alapuló szellemi uralma evolúciós tapasztalássá válik a véges szinteken és a hét felsőbb-világegyetemben. Ebben a tapasztalásban egyformán osztozik minden létező, a halandó embertől a Legfelsőbb Lényig. Mindenki törekszik, személyesen törekszik az előrehaladásra; mindenki részt vesz, személyesen részt vesz a beteljesülésben.