A Gondolatigazítók nem személyiségek, de azért valóságos entitások; igazul és tökéletesen egyéniesítettek, bár amíg halandókban tartózkodnak, sohasem személyesülnek meg ténylegesen. A Gondolatigazítók nem igazi személyiségek; ők igazi valóságok, a világegyetemek mindenségében ismert legtisztább rendű valóságok—ők az isteni jelenlét. Ugyan nem személyesek, mégis az Atyának eme csodás részeit általában úgy emlegetik, mint lényeket és néha, a halandókat segítő jelenlegi szolgálatuk szellemi szakaszaiból eredően, úgy, mint szellem-entitásokat.
Ha a Gondolatigazítók nem akarati előjogokkal és választási képességekkel rendelkező személyiségek, akkor hogyan képesek halandó társat választani és arra vállalkozni, hogy az evolúciós világok e teremtményeibe költözzenek? Ezt a kérdést könnyű feltenni, de a világegyetemek mindenségében valószínűleg még egyetlen lény sem találta meg rá a pontos választ. Még az én személyiségrendembe tartozók, a Független Hírvivők sem értik teljesen, hogy a saját akarat, a szabad választás lehetősége és a szeretet nem-személyes entitásokban jelenjen meg.
Gyakran elmélkedünk azon, hogy a Gondolatigazítóknak minden elő-személyes választási szinten rendelkezniük kell saját akarattal. Ők emberi lényekbe való költözésre vállalkoznak, az ember örökkévalósági pályafutása érdekében terveket dolgoznak ki, a körülményekhez alkalmazkodnak, azoknak megfelelően átalakulnak és hiányosságokat pótolnak, és ezek a tevékenységek valódi akaratot feltételeznek. Ragaszkodnak a halandókhoz, működnek a világegyetemi válsághelyzetekben, mindig készen állnak arra, hogy az emberi akarattal összhangban határozottan cselekedjenek, és mindezek igen magas szintű akarati válaszok. Az emberi akaraton kívül eső minden helyzetben olyan egyértelmű viselkedést mutatnak, amely határozott képességek meglétére utal, ami pedig a saját akarattal, a legmagasabb fokú döntéshozatali folyamattal minden tekintetben egyenértékű.
De akkor az önálló akarattal rendelkező Gondolatigazítók vajon miért alárendeltjei a halandói akaratnak? Úgy gondoljuk azért, mert az Igazító akarata jellegében ugyan abszolút, megnyilvánulásában azonban elő-személyes. Az emberi akarat a világegyetemi valóság személyiségszintjén működik, és szerte a mindenségrendben a személytelen—a nem-személyes, a személyest el nem érő és az elő-személyes—mindig a létező személyiség akaratára és tetteire válaszol.
A teremtett lények és a nem-személyes energiák világegyetemében a személyiségtől függetlenül megnyilvánuló saját akaratot, önálló akaratot, szabad választást és szeretetet sehol sem figyeltünk meg. Az Igazítókat és más hasonló entitásokat leszámítva a személytelen valóságokkal társulásban működő ilyen személyiségjegyeket sehol sem tapasztalunk. Nem volna helyes úgy meghatározni az Igazítót, mint a személyest el nem érőt, és az sem volna helyénvaló, ha úgy utalnánk az ilyen entitásokra, mint személyes-felettiekre, viszont teljesen megengedhető úgy jellemezni őket, mint elő-személyeseket.
A mi rendünk úgy ismeri ezeket az Istenség-szilánkokat mint isteni ajándékokat. Felismertük, hogy az Igazítók isteni eredetűek, és hogy valószínű bizonyságát és igazolását alkotják annak, hogy az Egyetemes Atya a vele való közvetlen és korlátlan érintkezés megteremtésének lehetőségét tartja fenn az ő jóformán végtelen birodalmainak minden egyes anyagi teremtménye számára, és teszi mindezt teljesen függetlenül attól, hogy megjelenik a paradicsomi Fiainak személyiségeiben vagy közvetetten segédkezik a Végtelen Szellem személyiségeiben.
Nincs olyan teremtett lény, aki ne lenne elragadtatva a Titkos Nevelő befogadásától, azonban a véglegesrendű, saját akarattal rendelkező, evolúciós teremtményeken kívül egyetlen lényrendbe sem költözik Igazító.
[Közreadta egy orvontoni Független Hírvivő.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.