A tudományt az értelem, a vallást a hit élteti. A hit, jóllehet nem értelmen alapul, mégis ésszerű; bár az okszerű gondolkodástól független, mindazonáltal egészséges okszerűség támogatja. A hitet nem képes táplálni még valamilyen eszményi bölcselet sem; a hit a tudománnyal együtt valóban az ilyen bölcselet forrása. A hitet, az emberi vallásos látásmódot bizonyosan oktatni csak kinyilatkoztatás révén lehet, és azt csak az Isten, aki szellem, szellemi Igazítója jelenlétének személyes halandói megtapasztalásával lehet biztosan magasabb szintre emelni.
Az igaz üdvözülés nem más, mint a halandói elmének az anyaggal való azonosulástól a morontia kapcsolat területein keresztül a szellemi kölcsönös kapcsolat magas világegyetemi szintjéig tartó isteni evolúciós eljárása. Ahogy az anyagi ráérző ösztön megelőzi az értelmes tudás megjelenését a földi evolúció folyamatában, úgy a szellemi sugallatszerű rálátás megnyilvánulása is előre jelzi a mennyei evolúció fenséges programja morontiai és szellemi megértésének és megtapasztalásának későbbi megjelenését, melynek lényege a mulandó emberben rejlő lehetőségek átalakítása az örökkévaló ember, a paradicsomi végleges rendű lény ténylegességévé és isteniségévé.
De miként a felemelkedő ember befelé és a Paradicsom felé törekszik az Isten-élmény eléréséhez, úgy hasonlóképpen kifelé és a tér felé törekszik az anyagi mindenségrend energia-elvű megértése érdekében. A tudomány fejlődése nem korlátozódik az ember földi életére; az ember világegyetemi és felsőbb-világegyetemi felemelkedési tapasztalását nem kis mértékben az energia átalakulásának és az anyag átváltozásának tanulmányozása fogja képezni. Az Isten szellem, de az Istenség egység, és az Istenség egysége nem csak az Egyetemes Atya és az Örökkévaló Fiú szellemi értékeit öleli fel, hanem elismeri az Egyetemes Szabályozónak és a Paradicsom Szigetének energiatényeit, míg az egyetemes valóság e két szakasza tökéletes megfelelésbe kerül az Együttes Cselekvő elmeviszonyaiban és egyesül a Legfelsőbb Lény megjelenő Istenségének véges szintjén.
A tudományos hozzáállásnak és a vallásos látásmódnak a tapasztaláson alapuló bölcselet általi egyesítése részét képezi az ember Paradicsom felé tartó, hosszú felemelkedési tapasztalásának. A matematikai közelítések és az éleslátásbeli bizonytalanságok mindig meg fogják követelni az elmei oktan összehangoló működését minden olyan tapasztalási szinten, melyen a Legfelsőbb elérése még nem teljes.
Az okszerű gondolkodásnak azonban sohasem sikerülhet a tudomány eredményeinek és a vallás látásmódjainak az összehangolása, hacsak a személyiség tudományos és vallási nézőpontjait nem uralja igazság, hacsak a személyiség őszintén nem vágyik az igazság követésére, vezessen is az bárhová az elért végkövetkeztetésektől függetlenül.
Az oktan a bölcselet eljárása, annak kifejezési módszere. Az igazi tudomány területén az értelem mindig is hajlik a tisztán okszerű gondolkodásra; az igaz vallás területén a hit mindig okszerű a belső nézőpont alapjától fogva, még ha az ilyen hit egészen megalapozatlannak tűnik is a tudományos megközelítés vizsgálati szemszögéből. Kívülről befelé tekintve a világegyetem talán anyaginak tűnik; belülről kifelé nézve ugyanez a világegyetem teljesen szelleminek látszik. Az értelem anyagi tudatosságból táplálkozik, a hit szellemi tudatosságból, de a kinyilatkoztatás által megerősített bölcselet közvetítésén keresztül az okszerű gondolkodás megerősítheti mind a befelé, mind a kifelé irányuló nézetet, ami elvezet mind a tudomány, mind a vallás biztos egyensúlyba kerüléséhez. Így a bölcselet oktanával való egyszerű kapcsolaton keresztül a tudomány és a vallás is egyre inkább képes elviselni egymást, egyre kevésbé lesznek egymásban kételkedők.
Amire a fejlődő tudománynak és vallásnak egyaránt szüksége van, az több kutatás és több bátor önbírálat, az evolúciós helyzetbeli tökéletlenség jobb tudatosítása. A tudomány és a vallás tanítói gyakran túlságosan is önteltek és rögzöttelvűek. A tudomány és a vallás csakis a tényeiket illetően lehet önmagát bíráló. Abban a pillanatban, amint elhagyják a tények mezejét, az értelem vagy leköszön, vagy különben gyorsan a hamis oktan társává korcsosul.
Az igazság—a mindenségrendi viszonyok, a világegyetemi tények és a szellemi értékek megértése—a legjobban az Igazság Szellemének segédkezésén keresztül érhető el és a legjobban a kinyilatkoztatás révén bírálható. De a kinyilatkoztatás nem tudományból és nem vallásból ered; annak rendeltetése nem más, mint a tudománynak és a vallásnak a valóság igazságával való összehangolása. A halandó ember kinyilatkoztatás hiányában, vagy ha nem fogadta el vagy nem fogta fel azt, mindig is hasztalan metafizikai viselkedést folytatott, az lévén az egyetlen emberi helyettesítője az igazság kinyilatkoztatásának és a morontia személyiség motájának.
Az anyagi világ tudománya képessé teszi az embert a maga fizikai környezetének befolyásolására és bizonyos mértékben annak uralására is. A szellemi tapasztalás vallása jelenti a forrását annak a testvériességi késztetésnek, mely képessé teszi az embereket az együttélésre a tudományos korszak polgárosodott társadalmának összetett körülményei közepette is. A metafizika, de a kinyilatkoztatás még annál is bizonyosabban, közös találkozóhelyet biztosít a tudomány és a vallás felfedezéseinek és lehetővé teszi az ember számára, hogy megpróbálja okszerűen összerakni e különálló, de egymásra utalt gondolkodásterületeket a tudományos megalapozottság és a vallási bizonyosság egy jól kiegyensúlyozott bölcseletévé.
A halandói szinten semmit sem lehet abszolút értelemben bizonyítani; a tudomány és a vallás is feltevésekre alapoz. A morontia szinten a tudomány és a vallás követelményei a mota oktanával részlegesen bizonyíthatók. A legmagasabb besorolású szellemi szinten a véges bizonyíték iránti igény fokozatosan megszűnik a valóság tényleges élménye előtt és a valóság tényleges megtapasztalása előtt; de még akkor is sok bizonyítatlan dolog marad a végesen túl.
Az emberi gondolkodás minden területe olyan feltevéseken alapul, melyeket az emberi elméhez eredendően hozzátartozó valóság-érzékenység a bizonyítatlan voltuk ellenére is elfogad. A tudomány a józan ész magyarázataival kérkedő pályáján három dolog valóságának feltételezésével indul el: anyag, mozgás és élet. A vallás három dolog igazolhatóságának feltételezésével indul: elme, szellem és a világegyetem—a Legfelsőbb Lény.
A tudomány a matematika, az energia és a térben való időbeli anyag gondolkodási területévé válik. A vallás arra vállalkozik, hogy nemcsak a véges és mulandó szellemmel foglalkozik, hanem az örökkévalóság és a felsőség szellemével is. Csak a motával való hosszas tapasztaláson keresztül hozható össze a világegyetemi érzékelés e két szélsősége úgy, hogy az eredetekről, a rendeltetésekről, a kapcsolatokról, a valóságokról és a beteljesülésekről hasonló értelmezéseket adjanak. Az energia-szellem szétágazás legteljesebb összhangja a Hét Tökéletes Szellemre való kapcsolódásban van meg; annak első egyesítése a Legfelsőbb Istenségében; annak végleges egysége pedig az Első Forrás és Középpont, a VAGYOK végtelenségében.
Az értelem a tudat végkövetkeztetéseinek levonása az energia és anyag fizikai világában való és azzal kapcsolatban szerzett tapasztalás vonatkozásában. A hit a szellemi tudat igazolhatóságának felismerése—valami, amit más halandói úton nem lehet bizonyítani. Az oktan a hit és az értelem egységének összefoglaló igazság-keresésében való előrelépés, mely a halandó lények alkotó elme-felruházottságán, a dolgok, jelentéstartalmak és értékek belső felismerésén alapul.
A Gondolatigazító jelenléte a szellemi valóság valódi bizonyítékát alkotja, ám e jelenlét a külvilág számára nem mutatható ki, csakis annak, aki az Istennek az őbenne lakozását így megtapasztalja. Az Igazító tudatosulásának alapja az igazság értelmi felfogása, a jóság felsőbb-elmei érzékelése és a szeretetre irányuló személyiség-késztetés.
A tudomány felfedezi az anyagi világot, a vallás kiértékeli azt, és a bölcselet vállalkozik a jelentéstartalmainak lefordítására, s közben összehangolja a tudományos-anyagi nézőpontot a vallásos szellemi felfogással. A történelem területén a tudomány és a vallás talán sohasem érthet teljesen egyet.