Lévén, hogy az elmétekben jelen van a Gondolatigazító, számotokra már nem jelent nagyobb rejtélyt megismerni az Isten-elmét, mint hogy megbizonyosodjatok bármely más elme, legyen az emberi vagy emberfeletti, megismerésének tudatáról. A vallásban és a társadalmi tudatban közös ez: a máselme-tudatra épülnek. Mások eszméjét a tiétekként elfogadni ugyanolyan módszerrel lehet, mint amely révén elérhetitek, hogy „az elme, mely Krisztusban volt, bennettek is lehessen”.
Mi is az emberi tapasztalás? Egyszerűen csak kölcsönhatás valamely tevékeny és kutató sajátlényeg és bármely más tevékeny és külső valóság között. A tapasztaláshalmazt a fogalomalkotás mélysége, valamint a külső valóság felismerésének egésze határozza meg. A tapasztalás mozgása tart egyensúlyt a várakozó képzelőerővel, valamint a kapcsolódó valóság külső sajátságai érzékszervi felfedezésének hevességével. A tapasztalás ténye az öntudat és a más-létek—a más-dologi, a más-elmei és a más-szellemi—együttesében azonosítható.
Az emberben korán tudatosul, hogy nincs egyedül a világban és a világegyetemben. A sajátlényeg környezetében kialakul a más-elmeségnek egyfajta természetes, önkéntelen öntudata. A hit e természetes élményt vallássá alakítja, az Istennek a más-elme valóságaként—forrásaként, természeteként és beteljesüléseként—való felismerésévé. Ám az Istenre vonatkozó ilyen tudás mindig is személyesen megtapasztalt valóság. Ha Isten nem személyiség volna, akkor nem válhatna élő részévé az emberi személyiség valós vallásos tapasztalásának.
Az ember vallásos tapasztalásában jelenlévő hibaelem nagysága egyenesen arányos az Egyetemes Atya szellemi fogalmát beszennyező anyagelvűségi tartalommal. Az embernek a szellemit megelőző világegyetemi fejlődése abban a tapasztalásban áll, hogy az ember megszabadul az Isten természetére és a tiszta, igaz szellem valóságára vonatkozó téves eszméktől. Az Istenség több, mint szellem, azonban a szellemi megközelítés az egyetlen járható út a felemelkedő ember számára.
Az ima valóban része a vallásos tapasztalásnak, de a mai vallások helytelenül hangsúlyozzák, miközben túlságosan elhanyagolják az istenimádás alapvetőbb közösségét. Az istenimádat erősíti és kiterjeszti az elmélyült gondolkodást segítő felfogóképességet. Az ima gazdagíthatja az életet, az istenimádás viszont rávilágít a beteljesülésre.
A kinyilatkoztatott vallás az emberi létezés egyesítő eleme. A kinyilatkoztatás egyesíti a történelmet, összehangolja a földtant, a csillagászatot, a természettant, a vegytant, az élőlénytant, a társadalomtant és a lélektant. A szellemi létezés a valódi lelke az ember mindenségrendjének.