Bár az egyházaknak és minden más vallási csoportnak el kell zárkóznia mindenféle világi tevékenységtől, ugyanakkor a vallásnak semmit sem szabad tennie az emberi intézmények társadalmi összehangolódásának akadályozása vagy késleltetése érdekében. Az életnek egyre több értelmet nyerve kell folytatódnia; az embernek tovább kell haladnia a bölcselet megújításának és a vallás megtisztításának általa megkezdett útján.
A politikatudománynak úgy kell véghez vinnie a gazdasági rend és az ipar átszervezését, hogy alkalmazza a társadalomtudományoktól elsajátított módszereket és igénybe veszi a vallásos élet adta lényeglátást és hajtóerőket. Minden társadalmi átalakításban a vallás egyensúlyteremtő hűséget biztosít egy olyan magasabb rendű cél, egy olyan szilárd célkitűzés iránt, mely a közvetlen és időleges célon túl és afelett áll. A gyorsan változó környezettel járó zavarok közepette a halandó ember kénytelen széles mindenségrendi távlatot fenntartani.
A vallás arra készteti az embert, hogy bátran és örömmel éljen a föld színén; a szenvedélyhez türelmet párosít, éleslátást a buzgalomhoz, rokonszenvet a hatalomhoz és eszményképeket a tetterőhöz.
Az ember sohasem dönthet bölcsen az időleges jelentőségű kérdésekben és nem haladhatja meg az önző személyes érdekeket, ha nem száll magába az Isten fennhatóságának jelenlétében és nem veszi figyelembe az isteni jelentéstartalmak és szellemi értékek valóságait.
A gazdasági egymásrautaltság és a társadalmi közösségvállalás végül elvezet a testvériséghez. Az ember a természeténél fogva álmodozó, a tudomány azonban felrázza őt s a vallás ekkor már képes mozgósítani a megszállottság megnyilvánulásának jóval kisebb veszélye mellett is. A gazdasági szükségszerűségek az embert szoros kapcsolatba hozzák a valósággal, és a személyes vallásos tapasztalás ugyanezen embert szembesíti a folyton gyarapodó és fejlődő mindenségrendi létpolgárság örök valóságaival.
[Közreadta egy nebadoni Melkizedek.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.