A sálemi istenimádás szertartásai igen egyszerűek voltak. Minden személy, aki a Melkizedek templom agyagtábla-jegyzékét aláírta vagy a jelét elhelyezte rajta, kötelezte magát az alábbi hit megőrzésére és elfogadására:
1. Hiszek El Elyonban, a Fenséges Istenben, az egyetlen Egyetemes Atyában és a minden dolog Teremtőjében.
2. Elfogadom a Fenségessel kötött Melkizedek szövetséget, mely az Isten kegyét a hitemre, és nem az áldozatokra és égő-áldozatokra adja.
3. Ígérem, hogy teljesítem a Melkizedek hét parancsolatát és a Fenségessel kötött szövetségünk jó hírét mindenkinek elmondom.
Ez volt a sálemi telepes csoport teljes hitvallása. De még egy ilyen rövid és egyszerű hitnyilatkozat is túl sok és túl haladó volt az akkori idők emberei számára. Egyszerűen nem tudták felfogni, hogy isteni kegyet kapnak semmiért—hit révén. Túlságosan mélyen hittek abban, hogy az ember az istenekkel szembeni tartozással születik. Túl sokáig és túl őszintén áldoztak és adtak ajándékokat a papoknak, semhogy képesek lettek volna megérteni azt a jó hírt, hogy az üdvözülés, az isteni kegy ajándék mindenki számára, aki hajlandó hinni a Melkizedek szövetségben. De Ábrahám lelkesedés nélkül hitt, és még ez is „igazságul tulajdoníttatott neki”.
A Melkizedek által hirdetett hét parancsolat az ősi dalamatiai legfelsőbb törvény szerint formálódott és nagyon hasonlított az első és második Édenben tanított hét parancsolathoz. A sálemi vallás parancsolatai a következők voltak:
1. Ne szolgálj más Istent, mint a menny és a föld Fenséges Teremtőjét!
2. Ne kételkedj abban, hogy a hit az egyetlen feltétele az örök üdvösségnek!
3. Ne tanúskodj hamisan!
4. Ne ölj!
5. Ne lopj!
6. Ne kövess el házasságtörést!
7. Ne mutass tiszteletlenséget a szüleiddel és az idősekkel szemben!
Bár a közösségen belül semmiféle áldozás nem volt engedélyezett, a Melkizedek jól tudta, hogy milyen nehéz dolog egyből kigyomlálni a régi, bevett szokásokat és ennek megfelelően bölcsen felajánlotta ezeknek az embereknek, hogy a hús és vér áldozásának régebbi szokását a kenyér és bor szentségével helyettesítsék. Fel van jegyezve, hogy a „Melkizedek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hozott”. De még ez az óvatos újítás sem volt teljes mértékben sikeres; a különféle törzsek Sálem külterületén kiegészítő áldozási központokat tartottak fenn, ahol is áldozatokat ajánlottak fel és ajándékokat égettek. Még Ábrahám is e kezdetleges szokáshoz folyamodott, miután győzelmet aratott Khédorlaomer felett; egyszerűen kényelmetlenül érezte magát mindaddig, amíg nem ajánlott fel valamilyen hagyományos áldozatot. A Melkizedeknek sohasem sikerült teljesen kitörölnie ezt az áldozási hajlamot a követői, sőt Ábrahám vallási szokásai közül.
Jézushoz hasonlóan a Melkizedek is szigorúan ügyelt az alászállási küldetésének teljesítésére. Nem próbálkozott az erkölcsök átalakításával, a világ szokásainak megváltoztatásával és még a fejlettebb egészségvédelmi szokások vagy tudományos igazságok terjesztésével sem. Két feladat teljesítése céljából jött el: hogy életben tartsa a földön az egy Isten igazságát és hogy előkészítse a terepet ezen Egyetemes Atya paradicsomi Fia későbbi halandói alászállásához.
A Melkizedek alapszintű kinyilatkoztatott igazságot tanított Sálemben kilencvennégy éven át, és ez idő alatt Ábrahám három külön alkalommal is látogatta a sálemi tanodát. Végül elfogadta a sálemi tanításokat, és a Melkizedek egyik legragyogóbb tanítványává és fő támogatójává vált.