Önmaga átörökítésében a nő a férfival egyenrangú, de az önfenntartási társulásban a nő határozott hátrányban működik, és a kényszerű anyaság hátrányát csakis a fejlett polgárosodott társadalom felvilágosult erkölcsei egyenlíthetik ki és a férfi erősödő méltányosságérzése ellentételezheti.
A társadalom fejlődésével a nemi rendszabályok szigorúbbá váltak a nők esetében, mert ők többet szenvedtek a nemi erkölcsök áthágásának következményeitől. A férfira vonatkozó nemi rendszabályok csak lassan fejlődnek pusztán a polgárosodott viszonyok megkövetelte egyenesség iránti érzék eredményeként. A természet nem ismeri a pártatlanság fogalmát—a szülés gyötrelmeiben egyedül a nőt részesíti.
A nemek egyenlőségének új keletű eszméje a kibontakozó polgárosodás részéről szép és hasznos dolog, de ilyen a természetben nincs. Amikor mindig az erősnek van igaza, akkor a férfi uralkodik a nő felett; amikor több igazságosság, béke és tisztességesség érvényesül, akkor a nő fokozatosan kiemelkedik a rabszolgaságból és a sötétségből. A nő társadalmi helyzete általában fordított arányban változott bármely nemzet vagy korszak katonai jellegéhez képest.
De a férfi nem tudatosan és nem is szándékosan vette el a nő jogait és adta vissza neki azután fokozatosan és kelletlenül; mindez a társadalmi evolúció öntudatlan és nem tervezett mozzanata volt. Amikor valóban eljött az idő a nő számára ahhoz, hogy többletjogokat élvezhessen, meg is szerezte azokat, és tette mindezt a férfi tudatos hozzáállásától meglehetősen függetlenül. Az erkölcsök lassan, de biztosan abba az irányba változnak, hogy gondoskodjanak a polgárosodott társadalom állandó fejlődésének részét képező társadalmi igazodásokról. A fejlődő erkölcsök lassan egyre jobb bánásmódot biztosítottak a nőknek; a velük szembeni kegyetlenséget fenntartó törzsek nem maradtak fenn.
Az ádámfiak és a nodfiak fokozott elismerésben részesítették a nőket, és a vándorló anditák hatására egyes csoportok hajlottak arra, hogy érvényesítsék a nők társadalomban elfoglalt helyére vonatkozó édeni tanításokat.
A korai kínaiak és a görögök jobban bántak a nőkkel, mint a legtöbb szomszédos nép. De a héberek rendkívül bizalmatlanok voltak velük szemben. Nyugaton a nő nehezen kapaszkodott felfelé a kereszténységbe beépült páli tantételek súlya alatt, bár a kereszténység fejlődést hozott az erkölcsökben azáltal, hogy szigorúbb nemi korlátozásokat rótt ki a férfira. A nő helyzete csak egy kicsit jobb a reménytelennél azon rendkívüli lealacsonyítás következtében, mely neki a mohamedanizmusban osztályrészül jut, és még ennél is rosszabb a helyzete több más, keleti vallási tanításban.
Valójában a tudomány és nem a vallás egyenjogúsította a nőt; ez pedig nem volt más, mint a nőt az otthon börtönéből egyértelműen kiszabadító újkori gyár. A férfi fizikai képességei többé már nem voltak alapvető fontosságú tényezők az új létfenntartási rendszerben; a tudomány úgy megváltoztatta az életkörülményeket, hogy a férfi ereje többé már nem szárnyalta túl a nő erejét.
E változások előmozdították a nő felszabadulását a házi rabszolgaság alól és olyan mértékű változást hoztak a helyzetében, hogy ma már a személyes szabadságnak és a nemi önállóságnak gyakorlatilag a férfiéval megegyező fokát élvezi. Egykor a nő értékét az ételkészítési tudása jelentette, de a találékonyság és a vagyon képessé tette egy olyan új világ—a kellem és a báj szféráinak—megteremtésére, melyben most működhet. Így nyerte meg az iparosodás öntudatlanul és szándékolatlanul a nő társadalmi és gazdasági egyenjogúsításáért folytatott harcot. Az evolúció megint csak elvégezte azt, amit még a kinyilatkoztatás sem volt képes elérni.
A felvilágosult népeknek a nő társadalmi helyét meghatározó méltánytalan erkölcsökre adott válasza ingamozgásszerűen lendült át a másik szélsőség felé. Az iparosodott fajták körében a nő csaknem minden jogot megkapott és számos kötelezettség alól mentesült, mint amilyen a katonai szolgálat is. A létküzdelem terén minden könnyítés hozzájárult a nő felszabadulásához, és közvetlen előnye származott az egynejűség felé tett minden lépésből is. A gyenge mindig aránytalanul sokat nyer a társadalom fokozatos evolúciójában megtett minden erkölcsi igazodáson.
A párkapcsolati házasság eszményképeiben a nő végre elismerést, megbecsülést, függetlenséget, egyenlőséget kapott és képzésben részesült; de vajon méltónak bizonyul-e mindezen új és példa nélkül álló lehetőségekre? Vajon a mai nő bénultsággal, közönnyel, terméketlenséggel és hűtlenséggel fog-e viszonyulni a társadalmi felszabadulás terén megtett nagy előrelépéshez? Ma, a huszadik században a nő a hosszú földi léte komoly próbatételének van alávetve.
A nő a férfi egyenrangú társa a faj szaporításában, ennélfogva a szerepe éppen olyan fontos a faji evolúció alakulásában is; ezért működött közre az evolúció egyre erőteljesebben a nők jogainak megteremtésében. De a nők jogai semmi esetre sem azonosak a férfiak jogaival. A nő nem nyerhet többet a férfi jogai által, mint amennyire a férfi hasznát veheti a nő jogainak.
Mindegyik nemnek meg van a maga külön élettere, melyhez hozzátartoznak az e téren belüli jogok is. Ha a nő szó szerint a férfi minden jogát élvezni akarja, akkor előbb vagy utóbb bizonyosan könyörtelen és érzéketlen versengés fogja felváltani azt az önzetlenséget és különleges elbánást, melyet ma számos nő élvez, és amelyet csak nemrégiben nyertek el a férfiaktól.
A polgárosodás sohasem képes megszüntetni a nemek viselkedése közötti űrt. Az erkölcsök korról korra változnak, de az ösztön sohasem változik. Az eredendően meglévő anyai ragaszkodás sohasem fogja megengedni az egyenjogúsított nőnek azt, hogy a folyamatos munkavégzésben a férfi komoly vetélytársává váljon. Mindegyik nem mindörökre egyeduralkodó marad a maga területén, azokon a területeken, melyeket az élőlénytani különbözőség és az elmebéli eltérés határoz meg.
Mindegyik nemnek mindig is meglesz a maga különleges területe, jóllehet azok minduntalan átfedik egymást. A férfiak és a nők kizárólag társadalmilag versenghetnek azonos feltételek mellett.