Az elődök kételkedtek a szerelemben és az ígéretekben; úgy gondolták, hogy a tartós egyesüléseket valamilyen kézzelfogható biztonsággal, vagyonnal kell szavatolni. Ez okból a feleségért fizetendő árat úgy tekintették, mint zálogot vagy foglalót, melyet a férj válás vagy elhagyás esetén elveszített. Ha egyszer már kifizették a menyasszonyért a vételárat, sok törzs engedélyezte, hogy a feleséget a férj bélyegével megjelöljék. Az afrikaiak még mindig vásárolják a feleségeiket. A szerelemfeleséget, vagyis a fehér ember feleségét ők a macskához hasonlítják, mert az sem kerül semmibe.
A menyasszony bemutatása olyan alkalom volt, amelyre a szülők szépen felöltöztették és kicsinosították a leányaikat nyilvános szemrevételezéshez, arra gondolván, hogy így feleségként többet érhetnek. De nem úgy adták-vették őket, mint az állatokat—a későbbi törzsek körében az ilyen feleség nem volt forgalomképes. A megvásárlásuk sem volt mindig csupán egy érzéketlen pénzügyi művelet; a feleségvásárláskor a szolgálat egyenértékű volt a készpénzzel. Ha egy egyébként kapós férfi nem tudott fizetni a feleségért, akkor befogadhatták őt a lány apjának családjába, mint fiúgyermeket, és később összeházasodhattak. Ha egy szegény ember keresett feleséget, de nem tudta a kapzsi apa által kért árat kifizetni, akkor az öregek gyakran nyomást gyakoroltak az apára, melynek eredményeként az apa módosította a követelését, vagy esetleg a kérő megszöktette a lányt.
A polgárosodott társadalom fejlődésével az apák már nem szerettek úgy feltűnni, mint akik eladják a lányukat, és így, miközben továbbra is elfogadták a menyasszonyi vételárat, meghonosították azt a szokást, hogy a párnak a vételárral felérő értékes ajándékokat adtak. Később, amikor a menyasszonyért való fizetés gyakorlata megszakadt, ezekből az ajándékokból lett a menyasszony hozománya.
A hozomány lényege az volt, hogy kifejezze a menyasszony függetlenségét, hogy utaljon arra, hogy már régen elmúltak azok az idők, amikor még léteztek rabszolga-feleségek és vagyontársak. A férfi nem válhatott el egy hozománnyal rendelkező nőtől úgy, hogy a hozományt teljes egészében ne kellett volna visszafizetnie. Némely törzsnél kölcsönös letétet képeztek a menyasszony és a vőlegény szülei, melyet akkor lehetett elveszíteni, ha az egyik elhagyta a másikat; ez a valóságban házassági szerződés volt. A vásárlásból a hozomány szokásába való átmenet alatt, ha a feleséget megvásárolták, a gyermekek az apához tartoztak; ha megvásárlásra nem került sor, akkor a feleség családjához.