◄ 62. írás
  3. rész ▲
64. írás ►
63. írás

Az első embercsalád

Andon és Fonta  •  Az ikrek elmenekülése  •  Andon családja  •  Az andoni nemzetségek  •  Az andonfiak szétszóródása  •  Onagar—az igazság első tanítója  •  Andon és Fonta továbbélése

AZ URANTIÁT akkor jegyezték be lakott világként, amikor az első két emberi lény—az ikerpár—tizenegy éves volt, és mielőtt a tényleges emberi lények második nemzedékének szülőivé váltak volna. A bolygó hivatalos elismerésének alkalmával a Szalvingtonról érkezett főangyali üzenet e szavakkal zárult:

63:0.2

„Az emberelme megjelent a Satania 606-os világán, és az új faj szülőit úgy fogják hívni, hogy Andon és Fonta. Minden főangyal imádkozik azért, hogy e teremtmények mihamarabb személyesen is felruháztassanak az Egyetemes Atya szellemének ajándékával.”

63:0.3

Az Andon a nebadoni megjelölése annak, hogy „az első Atyaszerű teremtmény, mely emberi vágyat mutat a tökéletesség iránt”. A Fonta pedig azt jelenti, hogy „az első Fiúszerű teremtmény, mely emberi vágyat mutat a tökéletesség iránt”. Andon és Fonta e neveket mindaddig nem ismerte meg, míg a Gondolatigazítójukkal való eggyé kapcsolódás idején meg nem kapták azokat. Az Urantián való halandói ottlétük során végig úgy hívták egymást, hogy Szonta-an és Szonta-en, ahol Szonta-an azt jelentette, „akit anya szeret”, Szonta-en pedig azt, hogy „akit apa szeret”. E nevet maguk adták egymásnak és jelentésük a kölcsönös tiszteletre és ragaszkodásra utalt.


 
 
63:1 ►
Az Urantia könyv