A luciferi lázadásból eredő összes kellemetlen nehézség közül egyből sem támadt több bonyodalom, mint abból, hogy az éretlen evolúciós halandók nem képesek különbséget tenni az igaz és a hamis szabadság között.
Az igaz szabadság a korszakokon át mutatott törekvés, és az evolúciós fejlődés jutalma. A hamis szabadság az időbeli vétek és a térbeli rossz jelentette ravasz mesterkedés. A tartós szabadság az igazságosság—az értelem, az érettség, a testvériesség és a méltányosság—valóságában mutatkozik meg.
A szabadság a mindenségrendi létezés önpusztító eljárása akkor, ha annak mozgatója értelemhiányos, korlátlan és ellenőrizetlen. Az igaz szabadság egyre szorosabban kötődik a valósághoz és mindig tekintettel van a társadalmi igazságosságra, a mindenségrendi méltányosságra, a világegyetemi testvériességre és az isteni kötelezettségekre.
A szabadság végzetes, ha elszakad az anyagi igazságosságtól, az értelmi méltányosságtól, a társadalmi türelemtől, az erkölcsi kötelességtől és a szellemi értékektől. A szabadság nem létezhet a mindenségrendi valóságtól függetlenül, és az összes személyiségi valóság az isteniség-viszonyának mértékével áll arányban.
A zabolátlan saját akarat és a szabályozatlan önkifejezés egyenlő a legteljesebb önzőséggel, a nem-istenszerűség csúcsával. Ha a szabadság nem jár együtt a sajátlényeg fokozatos meghódításával, akkor nem más, mint az önös halandói képzelgés egyfajta koholmánya. A saját indíttatású szabadság fogalmi vágyálom, keserves csalódás. A szabadság ruhájába bújtatott szabadosság a nyomorúságos szolgaság előfutára.
Az igaz szabadság együtt jár a valódi öntisztelettel; a hamis szabadság az önimádat elválaszthatatlan kísérője. Az igaz szabadság az önuralom gyümölcse; a hamis szabadság önteltségből eredő önérvényesítés. Az önuralom önzetlen szolgálathoz vezet; az önimádat a mások kizsákmányolása felé visz, mert az ilyen, hibát vétő egyén önmagát felmagasztalva hajlamos a helyes utat feláldozni azért, hogy jogtalan hatalmat birtokoljon társai felett.
Még a bölcsesség is csak akkor isteni és megbízható, ha annak hatóköre mindenségrendi és a mozgatója szellemi.
Nincs nagyobb vétek, mint az a fajta önbecsapás, amikor az értelmes lények más lények feletti hatalom megszerzésére törekednek e személyek természetes szabadságától való megfosztása céljából. Az emberi méltányosság aranyszabálya kiált minden ilyen megtévesztés, méltánytalanság, önzőség és igazságtalanság ellen. Csak az igaz és valódi szabadság lehet összhangban a szeretet uralmával és a könyörületes segédkezéssel.
Hogy merészeli a saját akarattal rendelkező teremtmény társainak jogait csorbítani a személyes szabadság nevében, amikor a világegyetem Legfőbb Urai is irgalmas tiszteletet tanúsítanak az akarat ezen előjogai és a személyiség kibontakozási lehetőségei iránt! A feltételezett személyes szabadságának gyakorlása során egyetlen lénynek sincs joga a létezés azon előjogától bármely másik lényt megfosztani, mely előjogokat a Teremtők adományoztak és amelyeket a hozzájuk hű társak, beosztottak és alárendeltek is kellő tiszteletben tartanak.
Az evolúciós embernek tán zsarnokokkal és elnyomókkal kell megküzdenie az anyagi szabadságáért a bűn és a gonoszság világán vagy a kezdetleges, fejlődő szférákon az első időkben, de nem így van ez a morontia világokon vagy a szellemszférákon. A háborúskodás a korai evolúciós ember öröksége, viszont a rendesen fejlődő polgárosodott társadalmak világain a testi küzdelem, mint a faji félreértések tisztázásának módja, már réges-régen hitelét vesztette.