◄ 51:6
51. írás
52:0 ►

A Bolygók Ádámjai

7. Egyesített igazgatás

51:7.1

A paradicsomi Avonal Fiak időről időre ítélői feladatokkal jönnek el a lakott világokra, de az ítélőhatósági küldetésben érkező első Avonal nyitja meg az idő és tér evolúciós világának negyedik megítéltetési időszakát. Némely bolygón ezen Ítélkező Fiakat általánosan elfogadják, s ő egy korszakig marad; és így a bolygó három Fiú közös uralkodása alatt virágzik: a Bolygóherceg, az Anyagi Fiú és az Ítélkező Fiú uralkodása alatt, mely két utóbbi a teremtésrész összes lakosa számára látható.

51:7.2

Mielőtt az Ítélkező Fiú befejezné a küldetését valamely szokványos evolúciós világon, már sor került a Bolygóherceg és az Anyagi Fiú oktatási és igazgatási munkájának egyesítésére. A bolygó kettős felügyeletének ezen összeolvadása egy új és hatékony világigazgatási rendet hoz létre. Az Ítélkező Fiú visszavonulását követően a bolygó Ádámja folytatja a kifelé irányuló terjeszkedést a szférán. Az Anyagi Fiú és Leány így közösen tevékenykedik bolygói intézőként addig, amíg a világ meg nem állapodik a fényben és életben; amikor is a Bolygóherceg kineveztetik a Bolygó Fejedelem rangjára. A magas szintű fejlődés e korszakában Ádám és Éva azzá válik, amit úgy nevezhetnénk, mint a megdicsőült teremtésrész kormányfői.

51:7.3

Amint a fejlődő világ új és állandósult fővárosa jól kiépült, és ahogy a megfelelő alárendelt intézők kellőképpen kiképezhetők, másodlagos központokat alapítanak a távoli földrészeken és más népek között is. A következő megítéltetést végző Fiú megérkezéséig ötven és száz közötti számban szerveznek ilyen másodlagos központokat.

51:7.4

A Bolygóherceg és törzskara továbbra is besegít a szellemi és a bölcseleti tevékenységekben. Ádám és Éva a teremtésrész fizikai, tudományos és gazdasági helyzetének szentel különös figyelmet. Mindkét csoport egyenlő mértékben szenteli energiáit a művészet, a társadalmi kapcsolatok és az értelmi fejlődés elősegítésének.

51:7.5

A világ ügyei ötödik megítéltetésének idejére a bolygói tevékenységek irányítása kiváló szintet ér el. Az ilyen jól vezetett szférán a halandói létezés valóban ösztönző és gyümölcsöző. Ha az urantiaiak megfigyelhetnék az ilyen bolygón folyó életet, akkor nyomban elfogadnák ama dolgok értékét, melyeket a világuk elveszített a rossz befogadásán és a lázadásban való részvételen keresztül.

51:7.6

[Közreadta egy, a Tartalékos Testületbe tartozó Másodrendű Lanonandek Fiú.]


◄ 51:6
 
52. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.