◄ 47:0
47. írás
47:2 ►

A hét lakóvilág

1. A végleges rendű lények világa

47:1.1

Bár az első átmeneti világon csak a végleges rendű lények, valamint a megmentett gyermekek bizonyos csoportjai és az ő gondozóik lakoznak, mégis a szellemlények, az átmenetben lévő halandók és a hallgató-látogatók minden osztálya fogadására adott a lehetőség. A spornagiát alkotók, akik e világok mindegyikén működnek, vendégszerető házigazdái minden olyan lénynek, akit csak meg tudnak ismerni. Heves érzelmekkel viseltetnek a véglegesrendűek iránt, de látni nem látják őket. Bizonyára sok szempontból úgy tekintenek rájuk, mint ahogy ti az angyalokra a jelenlegi fizikai állapototokban.

47:1.2

Bár a végleges rendű lények világa pazar fizikai szépségű és különleges morontia díszű, a tevékenységek központjában elhelyezett nagy szellemi lakhelyet, a végleges rendű lények templomát az anyagi vagy a korai morontia szem nem képes segítség nélkül érzékelni. Azonban az energia-átalakítók képesek e valóságok közül sokat a felemelkedő halandók számára megjeleníteni, és időről időre így is tesznek, mint például a lakóvilági hallgatók e kulturális szférán tartott osztálygyűléseinek alkalmával is.

47:1.3

Végig a lakóvilági tapasztalásban bizonyos mértékben szellemileg tudatosul bennetek a Paradicsomot elért, megdicsőült testvéreitek jelenléte, de igencsak üdítő néha ténylegesen is érzékelni őket, amint a központi lakhelyeiken tevékenykednek. Az igazi szellemi látásmód megszerzéséig akaratlanul nem fogjátok meglátni a végleges rendű lényeket.

47:1.4

Az első lakóvilágon az összes túlélőnek meg kell felelnie az ő szülőbolygójáról származó szülői bizottság által támasztott követelményeknek. A jelenlegi urantiai bizottság tizenkét, nemrégiben érkezett szülői párból áll, akik halandói tapasztalatot szereztek három vagy több gyermek nevelésében azok serdülőkoráig. E bizottságban ügyeleti rend szerint folyik a szolgálat és általában csak tíz évig tart. A szülői tapasztalás terén e biztosok követelményeinek eleget nem tettek mindegyikének megfelelő minősítést kell szereznie az Anyagi Fiak otthonaiban a Jerusemen, vagy részben a gyakorlóotthonban a végleges rendű lények világán végzett szolgálat révén.

47:1.5

De a szülői tapasztalástól függetlenül a lakóvilági szülők, akiknek növekvő gyermekei vannak a gyakorlóotthonban, minden lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy együttműködhessenek e gyermekek morontia felügyelőivel azok képzésében és felkészítésében. E szülőknek megengedik, hogy évente négy alkalommal látogatásra odautazhassanak. Az egész felemelkedési létpálya legmegindítóbb szépségű jelenetei közé tartozik az, amikor a lakóvilági szülők magukhoz ölelik az anyagi utódukat a végleges rendű lények világán tett időszakos zarándokútjaik során. Bár egyik vagy mindkét szülő a gyermek előtt is elhagyhatja a lakóvilágot, egy időre gyakran együtt maradnak.

47:1.6

Egyetlen felemelkedő halandó sem mentesülhet—saját vagy idegen—gyermek nevelésének megtapasztalása alól az anyagi világon vagy azt követően a végleges rendű lények világán vagy a Jerusemen. Az apáknak éppúgy át kell esniük ezen alapvető tapasztaláson, mint az anyáknak. Az Urantia újkori népeinek szerencsétlen és hibás felfogása, hogy a gyermeknevelés nagyrészt az anyák feladata. A gyermekeknek apára éppúgy szükségük van, mint anyára, és az apáknak éppúgy szükségük van a szülői tapasztalásra, mint az anyáknak.


◄ 47:0
 
47:2 ►