◄ 37:4
37. írás
37:6 ►

A helyi világegyetem személyiségei

5. Főbiztosok

37:5.1

A Főbiztosok a Szellemmel való eggyé kapcsolódást megélt felemelkedő halandók; ők nem Igazítóval éltek meg eggyé kapcsolódást. Már elég jól ismeritek az Igazítóval való eggyé kapcsolódásra pályázó halandók világegyetemi-felemelkedési létpályáját, mely minden urantiai halandó előtt álló felsőbb rendeltetés Krisztus Mihály alászállása óta. De nem ez az egyetlen rendeltetési cél, melynek elérése a tiétekhez hasonló, alászállás előtti világokon élő halandók előtt áll, és van egy másikfajta világ is, melynek lakosai sohasem élnek meg állandósult eggyé kapcsolódást Gondolatigazítókkal. Az ilyen halandókba sohasem költözik véglegesen paradicsomi alászálló Titkos Nevelő; mindazonáltal az Igazítók átmenetileg beléjük költöznek, kísérőként és mintául szolgálnak számukra a húsvér testben eltöltött idő alatt. Ezen átmeneti ottlétük során éppen úgy segítik egy halhatatlan lélek kifejlődését, mint azokban a lényekben, akikkel reményeik szerint egyszer majd eggyé kapcsolódnak, de amikor a halandói élet véget ér, az Igazítók örökre búcsút vesznek a velük átmeneti társulást alkotó teremtményektől.

37:5.2

E rendbeli túlélő lelkek azáltal érnek el halhatatlanságot, hogy örökre eggyé kapcsolódnak a helyi világegyetemi Anyaszellem szellemének egy egyedivé lett szilánkjával. A csoportjuk nem nagy létszámú, legalábbis a Nebadonban nem. A lakóvilágokon találkozni fogtok és megbarátkoztok majd ezekkel a Szellemmel való eggyé kapcsolódást megélt halandókkal, amint veletek együtt jutnak egyre feljebb a Paradicsom felé vezető úton, egészen a Szalvingtonig, ahol is ők megállnak. Némelyikük később tovább emelkedhet magasabb világegyetemi szintekre is, azonban a többség örökre a helyi világegyetem szolgálatában marad; osztályként nem rendeltetésük a Paradicsom elérése.

37:5.3

Lévén, hogy ők nem éltek meg Igazítóval való eggyé kapcsolódást, sohasem lesz belőlük végleges rendű lény, de végül felvétetnek a helyi világegyetemi Tökéletes Testületbe. Szellemükben teljesítették az Atya azon parancsát, hogy „Légy tökéletes”.

37:5.4

Miután bekerültek a nebadoni Tökéletes Testületbe, a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt felemelkedők Világegyetemi Segítőként kaphatnak feladatot, mely az előttük nyitva álló folyamatos tapasztalásbeli gyarapodási lehetőségek egyike. Tehát így pályázhatnak olyan felsőbb szolgálati megbízásra, ahol tolmácsolhatják az anyagi világok fejlődő teremtményeinek nézőpontjait a helyi világegyetem mennyei hatóságainak.

37:5.5

A Főbiztosok a fajok biztosaiként kezdik a bolygói szolgálatot. E minőségben a különböző emberfajták nézőpontjait tolmácsolják és megjelenítik azok igényeit. Teljes mértékben a halandó fajok jólétének szentelik magukat, melyeknek szószólói ők, mindig arra törekednek, hogy számukra irgalmat, igazságosságot és méltányos elbánást biztosítsanak a többi néppel való mindenféle kapcsolatukban. A fajok biztosai a bolygói válsághelyzetek végtelen sorozatában működnek és a küzdő halandók teljes csoportjainak véleményét jelenítik meg.

37:5.6

Miután a lakott világokon a nehézségek kezelésében hosszú idő alatt tapasztalatot szereztek, a fajok biztosai felsőbb szintű feladatkör betöltésére lépnek előre, végül pedig elnyerik a helyi világegyetemi főbiztosi tisztséget. A legutóbbi feljegyzések szerint e Főbiztosokból a Nebadonban valamivel több mint másfélmilliárd van. E lények nem végleges rendűek, viszont nagy tapasztalattal rendelkező és a saját teremtésrészük számára nagyszerű szolgálatot nyújtó felemelkedő lények.

37:5.7

Minden igazságszolgáltatási testületben megtaláljuk e biztosokat, a legalsóbb fokútól a legfelsőbb fokúig. Nem azért, mintha részt vennének az igazságszolgáltatásban, hanem azért, mert a bíróság barátaiként lépnek fel, tanácsokat adnak az elnöklő igazságszolgáltatási tisztviselőknek a kivizsgálandó ügy előzményeiről, körülményeiről és sajátos természetéről.

37:5.8

A Főbiztosok a tér különféle hírvivő seregeihez és mindig az idő segédkező szellemeihez tartoznak. Találkozni lehet velük a különféle világegyetemi nagytanácskozások programjain, és mindig ugyanezen halandóian bölcs biztosokat rendelik az Istenfiak által a tér világain teljesítendő küldetésekhez is.

37:5.9

Amikor csak a méltányosság és az igazságosság érdekében szükség van annak megismerésére, hogy valamely tervezett irányelv vagy eljárás miként érintené az idő evolúciós fajait, akkor e biztosok mindig készek előállni javaslatokkal; mindig készek szólni azokért, akik nem lehetnek jelen, hogy maguk szóljanak.

37:5.10

A Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt halandók világai. A hét elsődleges világból álló nyolcadik csoport és azok segédszférái a szalvingtoni körben a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt nebadoni halandók kizárólagos birtokában vannak. Az Igazítóval eggyé kapcsolódást megélt felemelkedő halandóknak nincs dolguk e világokkal, kivéve azt a számos alkalmat, amikor kellemesen és hasznosan töltik el az időt a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt lakosok meghívott vendégeiként.

37:5.11

Az Uverszát és a Paradicsomot elérteken kívül e világok állandó lakhelyül szolgálnak minden, a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt túlélő számára is. A halandói felemelkedés tervszerű korlátozása a helyi világegyetemek javát szolgálja azáltal, hogy egy állandó, kifejlődött lakosságot tart meg, akik a felsőbb rendű tapasztalataik révén hozzájárulnak a helyi világegyetemi igazgatás jövőbeli megszilárdulásához és kellő tagoltságához. E lények ugyan nem érik el a Paradicsomot, azonban tapasztaláson alapuló bölcsességre tesznek szert a nebadoni nehézségek kezelésében, mely teljesen felülmúl bármit, amit csak az átmeneti felemelkedők elérhetnek. Ezek a túlélő lelkek az emberi és az isteni különleges társulásaiként fejlődnek tovább, egyre jobban képesek lesznek e két igencsak elkülönülő szint nézőpontjainak egyesítésére és e kettős nézőpont egyre jobban kiteljesedő bölcsességgel való megjelenítésére.


◄ 37:4
 
37:6 ►