◄ 35:7
35. írás
35:9 ►

A helyi világegyetemi Istenfiak

8. A Lanonandek Fiak

35:8.1

A vorondadekek megteremtése után a Teremtő Fiú és a Világegyetemi Anyaszellem a világegyetemi fiúi besorolásba tartozók harmadik rendje, a lanonandekek létrehozására egyesül. Bár sokféle feladatot látnak el a csillagrendszeri igazgatás keretében, mégis leginkább Csillagrendszer Fejedelmekként, a helyi csillagrendszerek uraiként, valamint Bolygóhercegekként, a lakott világok igazgatási vezetőiként ismerik őket.

35:8.2

Lévén, hogy e lények későbbi és—az isteniségi szinteket tekintve—alsóbb fiúi teremtési rend, ezért az ő esetükben megkövetelték, hogy bizonyos felkészítő tanfolyamokon vegyenek részt a Melkizedek-világokon a későbbi szolgálatra való felkészülés céljából. Ők voltak a Melkizedek-egyetem első hallgatói, és a besorolásuk és minősítésük alapjának a képességeiket, a személyiségüket és az előmenetelüket tekintették a Melkizedek-tanáraik és vizsgáztatóik.

35:8.3

A Nebadon-világegyetem létének kezdetekor pontosan tizenkétmillió Lanonandek volt, és a Melkizedek-szféra teljesítését követően a záróvizsga eredménye alapján három osztályba sorolták őket:

35:8.4

1. Elsőrendű lanonandekek. A legmagasabb rangúakból 709.841 volt. E Fiakat jelölik Csillagrendszer Fejedelmeknek és a csillagvilágok legfelsőbb tanácsai segédeinek, valamint a világegyetem felsőbb szintű igazgatási feladataival foglalkozó tanácsosoknak.

35:8.5

2. Másodrendű lanonandekek. A Melkizedektől kikerülő rendbe tartozókból 10.234.601 volt. Őket Bolygóhercegeknek és e rend tartalékosainak jelölik.

35:8.6

3. Harmadrendű lanonandekek. E rendbe 1.055.558-an tartoztak. E Fiak beosztott segédekként, hírvivőkként, felügyelőkként, biztosokként, megfigyelőkként működnek és különféle feladatokat látnak el a csillagrendszerben és annak világain.

35:8.7

E Fiak számára nem lehetséges az, ami az evolúciós lényeknek megadatott, vagyis hogy az egyik csoporttól a másikig fejlődjenek. Amint részt vettek a Melkizedek-felkészítésen, amint egyszer megmérettettek és besoroltattak, folyamatosan e kijelölt rangban szolgálnak. E Fiak a szaporodásban sem vesznek részt; számuk a világegyetemben állandó.

35:8.8

A Lanonandek Fiak rendjének szalvingtoni osztályozása számokban és kerekítve a következő:

Világegyetemi Összehangolók és Csillagvilági Tanácsosok . 100.000
Csillagrendszer Fejedelmek és segédek . . . . . . . . . . 600.000
Bolygóhercegek és tartalékosaik . . . . . . . . . . . .10.000.000
Hírvivő Testület. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 400.000
Felügyelők és adatrögzítők. . . . . . . . . . . . . . . . 100.000
Tartalékos Testület . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 800.000
35:8.15

Lévén, hogy a lanonandekek valamivel alacsonyabb fiúi rangban állnak, mint a melkizedekek és a vorondadekek, még nagyobb szolgálatot tesznek a világegyetem kisebb egységeiben, mert képesek közel kerülni az értelmes fajok alacsonyabb rendű teremtményeihez. Az ő esetükben nagyobb a veszélye annak is, hogy eltévelyednek, hogy eltérnek a világegyetemi kormányzás elfogadható eljárásától. De e lanonandekek, különösen pedig az elsőrendűek, mindenféle helyi világegyetemi ügyintézői beosztásra kiválóan alkalmasak és e téren igen sokoldalú a felhasználhatóságuk. Ügyintézői képességükben csak Gábriel és az ő ki nem nyilatkoztatott társai múlják felül őket.


◄ 35:7
 
35:9 ►