◄ 32:1
32. írás
32:3 ►

A helyi világegyetemek kialakulása

2. Világegyetem-szervezés

32:2.1

A Teremtő Fiakat a világegyetem-szervezésben megelőzik az erőtér-irányítók és a Harmadik Forrástól és Középponttól származó egyéb lények. A tér így előzőleg már megszervezett energiáiból Mihály, a Teremtő Fiútok létrehozta a Nebadon világegyetem lakott területeit és azóta is gondoskodik azok igazgatásáról. Ebből az előbb-létezett energiából ezen isteni Fiak látható anyagot hoznak létre, élő teremtményeket terveznek, és a Végtelen Szellem világegyetemi jelenlétével együttműködésben a szellemszemélyiségek sokszínű kíséretét teremtik meg.

32:2.2

A világegyetem-szervezés előzetes fizikai munkája terén jóval a Teremtő Fiú előtt járó erőtér-irányítók és energiaszabályozók később kiváló együttműködésben szolgálnak e Világegyetemi Fiú mellett, örökre együtt szabályozzák az eredetileg általuk szervezett és körökbe terelt energiákat. A Szalvingtonon jelenleg ugyanaz a száz erőtér-központ működik, akik együttműködtek a Teremtő Fiútokkal e helyi világegyetem eredeti kialakításában.

32:2.3

A Nebadon fizikai teremtésének először befejezett mozzanata a központi világ, a Szalvington épített szférájának és annak segédszféráinak megszervezése volt. Az erőtér-központok és fizikai szabályozók első megmozdulásától az élő kíséretnek a Szalvington befejezett szféráira való megérkezéséig a jelenlegi bolygóidőtökben mérve alig több mint egymilliárd év telt el. A Szalvington megépítését rögtön követte a megtervezett csillagvilágok száz központi világának és a bolygók szabályozására és igazgatására rendelt, megtervezett helyi csillagrendszerek tízezer központi szférájának, valamint azok segédszféráinak megteremtése. Ezen épített világokat arra tervezték, hogy lakóhelyei legyenek fizikai és szellemi személyiségeknek éppúgy, mint a köztes morontia és az átmeneti életszakaszban lévő lényeknek.

32:2.4

A Szalvington, a Nebadon központja pontosan a helyi világegyetem energia-tömeg középpontjában helyezkedik el. De a helyi világegyetemetek nem alkot egyetlen csillagászati rendszert, bár annak fizikai középpontjában egy nagy csillagrendszer található.

32:2.5

A Szalvington a nebadoni Mihály személyes székhelye, de nem mindig tartózkodik ott. Bár a helyi világegyetemetek zökkenőmentes működése többé már nem teszi szükségessé a Teremtő Fiúnak a központi szférán való állandó jelenlétét, ez azért nem volt így a fizikai szerveződés korai időszakaiban. Egy Teremtő Fiú nem képes elhagyni a központi világát addig, amíg a terület gravitációs állandósulása végbe nem megy azon keresztül, hogy elégséges energia anyagiasul ahhoz, hogy a különböző körök és rendszerek ellensúlyozni tudják egymást a kölcsönös anyagi vonzás révén.

32:2.6

Ekkor a világegyetem fizikai terve elkészült, és a Teremtő Fiú együttműködésben az Alkotó Szellemmel felvázolja az életteremtési tervét; ami után a Végtelen Szellem képviselője megkezdi a külön alkotó személyiségként való világegyetemi működését. Amint e teremtői cselekedet megformálódik és kivitelezést nyer, létrejön a Fényes Hajnalcsillag, az azonosság ezen első teremtői fogalmának és az isteniség eszményképének megszemélyesülése. Ez a világegyetem főigazgatója, a Teremtő Fiú személyes társa, aki minden jellembéli ismérvében hozzá hasonló, bár az isteniségi sajátosságaiban határozottan korlátozottabb.

32:2.7

Ekkor, a Teremtő Fiú jobbkezének és főigazgatójának megjelenését követően a különféle teremtményeknek egy hatalmas és csodálatos halmaza jön létre. A helyi világegyetem fiainak és leányainak megjelenése a küszöbön áll, és nem sokkal ezután a teremtésrész kormányát is létrehozzák, mely a világegyetem legfelsőbb tanácsaitól a csillagvilági atyákig, valamint a helyi csillagrendszerek—ama világok csoportja, melyek rendeltetése, hogy később a saját akarattal rendelkező teremtmények különféle halandó fajainak otthonaiként szolgáljanak—fejedelmeiig terjed; és e világok mindegyikét egy-egy Bolygóherceg uralja.

32:2.8

Ezután, amint egy világegyetem ilyenformán teljesen megszerveződött és teljesen benépesült, a Teremtő Fiú hozzáfog az Atya azon javaslatának teljesítéséhez, hogy a saját isteni képükre halandó embert teremtsen.

32:2.9

A bolygói lakóhelyek szervezésének folyamata a Nebadonban még mindig tart, mert ez a világegyetem ténylegesen egy fiatal csillaghalmaz az Orvonton csillagok és bolygók alkotta területén. A legutóbbi összeíráskor 3.840.101 lakott bolygó volt a Nebadonban, és a Sataniának, a világotok helyi csillagrendszerének a felépítése meglehetősen hasonló a többi csillagrendszeréhez.

32:2.10

A Satania nem egységes fizikai rendszer, csillagászati egység vagy szerveződés. 619 lakott bolygója több mint ötszáz különböző fizikai rendszerben helyezkedik el. Mindössze öt rendszer rendelkezik kettőnél több lakott bolygóval, s ezek között is csupán egyben van négy lakott bolygó, míg negyvenhat rendszerben található két lakott világ.

32:2.11

A lakott világokból álló Satania csillagrendszer igen messze esik az Uverszától és a hetedik felsőbb-világegyetem fizikai vagy csillagászati központjaként működő nagy csillaghalmaztól. A Jerusemtől, a Satania központjától több mint kétszázezer fényévnyire helyezkedik el az Orvonton felsőbb-világegyetem fizikai középpontja, mely a Tejút sűrűjének roppant távoli részében van. A Satania a helyi világegyetem szélén található, és a Nebadon is az Orvonton pereméhez közelít. A lakott világok legkülső csillagrendszere és a felsőbb-világegyetem középpontja közötti távolság alig valamivel kevesebb, mint kétszázötvenezer fényév.

32:2.12

A Nebadon világegyetem jelenleg az Orvonton felsőbb-világegyetemi körének messzi déli és keleti részén jár. A legközelebbi szomszédos világegyetemek: Avalon, Henszelon, Szanszelon, Portalon, Wolvering, Fanoving és Alvoring.

32:2.13

De a helyi világegyetem kialakulása hosszú történet. A felsőbb-világegyetemmel foglalkozó írások vezetik fel ezt a tárgykört, melyet a helyi teremtésrészekkel foglalkozó, e részbe tartozók folytatnak, míg a következő részben sorra kerülő, az Urantia történelmének alakulásáról és a rendeltetéséről szóló írások fejeznek be. Azonban kellőképpen megérthetitek az ilyen helyi teremtésrész halandóinak rendeltetését pusztán azáltal is, hogy figyelmesen áttanulmányozzátok a Teremtő Fiútok életéről és tanításairól szóló beszámolókat, aki egykor az ember életét élte a halandó húsvér testhez hasonló alakban a ti evolúciós világotokon.


◄ 32:1
 
32:3 ►