Azt megelőzően, hogy elindultak volna Jézussal a kertből, vita alakult ki a templomőrség zsidó kapitánya és a katonák csapatának római századosa között abban, hogy hová is vigyék Jézust. A templomőrség kapitánya olyan parancsokat adott, hogy vigyék a hivatalban lévő főpap, Kajafás elé. A római katonák századosa úgy rendelkezett, hogy Jézust Annásnak, a korábbi főpapnak és Kajafás apósának palotájába kell vinni. Azért tett így, mert a rómaiak szokás szerint közvetlenül Annással tárgyaltak minden olyan dologban, amely a zsidó egyházi törvények foganatosításával volt kapcsolatos. Végül is a római százados parancsának engedelmeskedtek; Jézust előzetes kihallgatásra Annás házához vitték.
Júdás a parancsnokok közelében haladt, s hallott mindent, amit beszéltek, de nem vett részt a vitában, mert sem a zsidó kapitánynak, sem a római tisztnek nemigen akadt sok beszélnivalója az árulóval—ennyire megvetették őt.
Zebedeus János, aki emlékezett a Mester azon utasításaira, hogy legyen mindig kéznél, nagyjából ekkor már egészen megközelítette Jézust, aki a két parancsnok között haladt. A templomőrség parancsnoka, meglátva a mellettük haladó Jánost, odaszólt a helyettesének: „Fogjátok el ezt az embert és kötözzétek meg. Ő az egyik követője ennek a fickónak.” De amikor a római százados meghallotta ezt és körülnézve meglátta Jánost, parancsot adott, hogy az apostol hadd menjen mellette, és hogy senki ne bántsa. Ezután a római százados azt mondta a zsidó kapitánynak: „Ez az ember nem áruló és nem is gyáva. Láttam a kertben, és ő nem rántott kardot, hogy ellenálljon nekünk. Megvan a bátorsága, hogy előjöjjön és a Mesterével legyen, és senki se emeljen rá kezet. A római törvény megengedi, hogy bármely fogolynak legalább egy barátja ott álljon mellette a vádlottak padjánál, és ezt az embert nem fogja senki megakadályozni abban, hogy a Mestere, a fogoly mellett álljon.” Amikor Júdás meghallotta ezt, olyannyira elszégyellte magát és olyannyira megszégyenült, hogy egészen lemaradt a menetelőktől, s egyedül ért oda Annás palotájához.
Ez megmagyarázza, hogy Zebedeus János miért kapott engedélyt arra, hogy Jézus mellett legyen végig a megpróbáltatást jelentő tapasztalásaiban ezen az éjszakán és másnap. A zsidók féltek bármit is mondani Jánosnak vagy bármiképp zaklatni őt, mert némileg olyan helyzetbe került, mint egy római tanácsadó, akit azért jelöltek ki, hogy figyelje a zsidó egyházi bíróság ténykedését. János ebbéli kitüntetett szerepe még inkább megszilárdult, amikor a római, átadva Jézust a templomőrség kapitányának Annás palotájának kapujában, a helyetteséhez szólva azt mondta: „Menj a fogollyal és gondoskodj arról, hogy ezek a zsidók meg ne öljék Pilátus jóváhagyása nélkül. Figyelj oda, hogy meg ne gyilkolják, és ügyelj, hogy a barátja, a galileai, engedélyt kapjon, hogy mellette álljon és megfigyelhessen mindent, ami zajlik.” János így tudott ott lenni Jézus közelében egészen a kereszten való haláláig, míg a többi tíz apostol arra kényszerült, hogy rejtőzködésben maradjon. János római védelem alatt cselekedett így, és a zsidók nem is merték zaklatni a Mester haláláig.
Az Annás palotájához vezető út alatt Jézus egyszer sem nyitotta szólásra a száját. Az elfogásától kezdve az Annás előtti megjelenéséig az Ember Fia egy szót sem szólt.
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.