Néhány pillanatnyi kötetlen beszélgetést követően Jézus felállt és így szólt: „Amikor előadtam nektek egy példázatot arról, hogy miként kell hajlandóknak lennetek egymás szolgálatára, azt mondtam, hogy egy új parancsolatot szeretnék adni nektek; és ezt most teszem meg, mivel távozni készülök. Jól ismeritek azt a parancsolatot, mely azt mondja, hogy szeressétek egymást; hogy a szomszédodat magadként szeresd. De én nem elégszem meg még ezzel az őszinte odaadással sem a gyermekeim részéről. Azt szeretném, ha még nagyobb szeretetteljes tetteket vinnétek véghez a hívő testvériség országában. Tehát e parancsolatot adom nektek: szeressétek a másikat éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket. És ha így szeretitek egymást, minden ember tudni fogja, hogy ti az én tanítványaim vagytok.
Amikor ezen új parancsolatot adom, nem teszek új terhet a lelketekre; inkább új örömöt hozok nektek és lehetővé teszem számotokra, hogy új gyönyörűséget találjatok az abból fakadó boldogság megismerésében, hogy a szívetek ragaszkodását az embertársaitoknak adományozzátok. A nektek és a halandó társaitoknak való szeretet-adományozásában én a legfelsőbb rendű örömöt fogom megtapasztalni, még ha kifelé szenvedést élek is át.
Amikor arra hívlak fel titeket, hogy szeressétek a másikat, éppen úgy, ahogy én szerettelek titeket, akkor az igaz ragaszkodás legfelsőbb mércéjét mutatom nektek, mert embernek ennél nagyobb szeretete nem lehet: hogy életét adja a barátaiért. És ti a barátaim vagytok; azok is maradtok, ha hajlandók vagytok megtenni, amit tanítottam nektek. Mesternek hívtatok, de én nem neveztelek benneteket szolgáknak. Ha szeretni tudjátok egymást úgy, ahogy én szeretlek titeket, akkor a barátaim lesztek, és én mindig azt fogom mondani nektek, amit az Atya kinyilatkoztat nekem.
Nem csak ti választottatok engem, hanem én is választottalak titeket, és felavattalak benneteket, hogy menjetek ki a világba és teremjétek a szeretetteljes szolgálat gyümölcseit a társaitok számára éppen úgy, ahogy én közöttetek éltem és kinyilatkoztattam nektek az Atyát. Az Atya és én egyaránt veletek fogunk dolgozni, és az isteni örömöt teljességében tapasztaljátok majd, ha hajlandók vagytok eleget tenni azon felszólításomnak, hogy úgy szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket.”
Ha osztozni akartok a Mester örömében, akkor osztoznotok kell a szeretetében is. Az ő szeretetében osztozni azt jelenti, hogy osztoztatok a szolgálatában. Az ilyen szeretet-tapasztalás nem szabadít meg e világ nehézségeitől; nem teremt új világot, de bizonyosan megújítja a régit.
Tartsátok észben: hűséget kért Jézus, nem áldozatot. Az áldozat tudata azzal jár, hogy hiányzik az ilyen szeretetteljes szolgálatot a legnemesebb örömmé tenni képes őszinte odaadás. A kötelesség eszméje azt jelzi, hogy szolgai beállítottságúak vagytok és ezért nincs meg bennetek az a nagyszerű izgalom, hogy a szolgálatotokat barátként, egy barátnak tegyétek meg. A barátságbeli indíttatás meghalad minden kötelességbeli meggyőződést, és egy barátnak a barát iránti szolgálata sohasem nevezhető áldozatnak. A Mester megtanította az apostolainak, hogy ők az Isten fiai. Testvéreinek nevezte őket, most pedig, a távozása előtt, a barátainak hívta őket.