Jézus jókedvet szerzett mindenütt, amerre csak járt. Bővelkedett kedvességben és igazságban. A társai nem győzték csodálni a száját elhagyó kedves szavakat. Könnyedséget gyakorolhat az ember, azonban a megnyerő kedvesség a szeretet által átjárt lélekből sugárzó barátságosság zamata.
A jóság mindig tiszteletet vált ki, de amikor mentes a kedvességtől, akkor az gyakran taszítólag hat a ragaszkodásra. A jóság csakis akkor bír általános vonzerővel, amikor kegyelemmel teljes. A jóság csak akkor eredményes, amikor vonzó.
Jézus valóban megértette az embereket; ezért volt képes igazi rokonszenvet és őszinte könyörületet mutatni. De ritkán merült el a sajnálkozásban. A könyörülete ugyan határtalan volt, a rokonszenve azonban gyakorlatias, személyes és építő jellegű. A szenvedéshez való megértő hozzáállása sohasem váltott ki érzéketlenséget benne, és képes volt a szükséget szenvedő lelkeket úgy támogatni, hogy közben nem nőtt bennük az önsajnálat.
Jézus azért tudott olyan sokat segíteni az embereknek, mert oly őszintén szerette őket. Igazán szeretett minden egyes férfit, minden egyes nőt és minden egyes gyermeket. Azért lehetett ilyen igaz barát, mert figyelemre méltó éleslátással rendelkezett—nagyon is jól tudta, hogy mi van az ember szívében és elméjében. Érdeklődő és éleslátó megfigyelő volt. Hozzáértőn ismerte fel az emberek igényét, és ügyesen tárta fel az emberi vágyakat.
Jézus sohasem sietett. Volt ideje vigaszt nyújtani az embertársainak, „ahogy arra járt”. Mindig elérte a barátainál, hogy azok nyugodt lelkiállapotba kerüljenek. Elbűvölő hallgatóság volt. Sohasem folyamodott a társai lelkében való fürkész vizsgálódáshoz. Ahogy vigaszt nyújtott a kiéhezett elméknek és segédkezett a szomjas lelkek számára, az ő irgalmának befogadói nem is annyira azt érezték, mintha gyónnának neki, hanem inkább hogy társalognak vele. Azért voltak iránta feltétlen bizalommal, mert látták, hogy milyen nagy a hite őbennük.
Jézus sohasem tűnt olyannak, mint aki kíváncsiskodik az emberek felől, és soha nem is mutatott oly vágyat, hogy irányítani, vezetni vagy ellenőrizni akarná őket. Mély önbizalmat és nagy bátorságot szabadított fel mindazokban, akik a társaságát élvezhették. Amikor rámosolygott valakire, akkor az a halandó a számos gondja megoldásához jobb képességek meglétét tapasztalta meg.
Jézus oly nagyon és oly bölcsen szerette az embereket, hogy nem habozott soha szigorúnak lenni velük, amikor az adott helyzet a fegyelmezést megkívánta. Gyakorta volt segítségére annak, aki segítséget kért. Így felkeltette az érdeklődést, az emberi természet jobb dolgaihoz folyamodott.
A Mester képes volt észlelni a megmentő hitet annak az asszonynak az erős babonaságában, aki gyógyulást keresett azáltal, hogy megpróbálta megérinteni Jézus öltözékének szegélyét. Mindig kész és hajlandó volt félbeszakítani a beszédet vagy megállítani a tömeget, hogy segítséget nyújtson egyetlen személynek, még egy kisgyermeknek is. Nem csak azért történtek nagy dolgok, mert az emberek hittek Jézusban, hanem azért is, mert Jézusnak oly nagy volt a hite bennük.
A valóban fontos dolgok többsége, melyeket Jézus mondott vagy tett, láthatólag alkalomszerűen történt, „ahogy arra járt”. A Mester földi segédkezésében nagyon kevés szakavatottan, jól tervezetten és előre megfontoltan véghez vitt dolog volt. Úgy osztott egészséget és hintett boldogságot kedves természetességgel, ahogy az életen átutazott. Szó szerint igaz volt, hogy „ahol csak járt, jót tett”.
A Mester minden korbeli követői jól teszik, ha megtanulnak úgy segédkezni, ahogy „arra járnak”—hogy önzetlen jót cselekedjenek, ahogy a napi kötelességeiknek eleget tesznek.