◄ 159:2
159. írás
159:4 ►

A tízvárosi vándorút

3. Intelem a tanítóknak és a híveknek

159:3.1

Edreiben, ahol Tamás és a társai dolgoztak, Jézus egy napot és egy éjszakát töltött, és az esti vita során adta közre azokat az alapelveket, melyeknek az igazságot hirdetőket kell vezérelniük, és amelyeknek tettre kell sarkallniuk mindazokat, akik az országról szóló evangéliumot tanítják. Összegezve és mai kifejezésmódban újrafogalmazva, Jézus ezt tanította:

159:3.2

Mindig tiszteljétek az ember személyét. Erővel soha ne támogassatok igaz ügyet; szellemi győzelmeket csakis szellemi hatalommal lehet aratni. Az anyagi befolyás gyakorlása ellen szóló parancs a lelkierőre éppúgy vonatkozik, mint a testi erőre. Túlzottan erős érvek és az elmebéli fölényetek nem alkalmazandó ahhoz, hogy férfiakat és nőket kényszerítsetek az országba. Az emberi elmét nem szabad letaglózni az okszerűség puszta súlyával és nem szabad lenyűgözni körmönfont ékesszólással. Bár az érzelmet, mint az emberi döntések egyik tényezőjét nem lehet teljes mértékben kiküszöbölni, nem szabad közvetlenül ahhoz szólni azok tanításaiban, akik az ország ügyét elő akarják mozdítani. Közvetlenül ahhoz az isteni szellemhez folyamodjatok, mely az emberek elméjében lakozik. Ne építsetek a félelemre, a sajnálatra vagy pusztán az érzésekre. Az emberekhez való forduláskor legyetek tisztességesek; gyakoroljatok önuralmat és mutassatok kellő visszafogottságot; mutassatok kellő tiszteletet a tanítványaitok személye iránt. Emlékezzetek, hogy azt mondtam: „Nézd, az ajtóban állok és kopogok, és ha valaki ajtót nyit, bejövök.”

159:3.3

Amikor embereket visztek be az országba, ne csorbítsátok vagy romboljátok az önbecsülésüket. Bár a túlzott önérzet lerombolhatja a kellő alázatot és a végén büszkeséghez, önteltséghez és gőghöz vezethet, az önbecsülés elvesztése gyakorta eredményezheti a saját akarat megbénulását. Ezen evangélium rendeltetése, hogy helyreállítsa azok önbecsülését, akik elvesztették azt és visszafogja azokét, akikben megvan. Ne essetek abba a hibába, hogy csak elítélitek a rossz dolgokat a tanítványaitok életében; emlékezzetek arra, hogy bőséges elismeréssel nyugtázzátok az életük legdicséretesebb dolgait is. Ne felejtsétek el, hogy engem semmi sem tart vissza attól, hogy helyreállítsam azok önbecsülését, akik elveszítették azt, és akik valóban vágynak arra, hogy visszakapják.

159:3.4

Ügyeljetek arra, hogy ne sértsétek meg a bátortalan, félénk lelkek önérzetét. Ne engedjétek meg magatoknak a maró gúnyt az egyszerű testvéreim kárára. Ne legyetek érzéketlenek a félelemtől eltelt testvéreimmel szemben. A tétlenség az önérzet elpusztítója; ezért arra intsétek a testvéreiteket, hogy mindig serénykedjenek a választott feladataikban, és tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy munkát szerezzenek azoknak, akik munka nélkül maradtak.

159:3.5

Soha ne kövessétek el olyan érdemtelen eljárás bűnét, mely ráijesztéssel igyekszik a férfiakat és nőket az országba terelni. A szerető atya nem ijesztgeti a gyermekeit annak érdekében, hogy az igazságos parancsai követésére bírja őket.

159:3.6

Az ország gyermekei egykor majd felismerik, hogy az érzelmi indíttatások nem egyenrangúak az isteni szellem vezetésével. Ha az ember valamely dolog megtételére vagy egy bizonyos helyre való elmenetel iránt erős és különös belső kényszert érez, az még nem szükségképpen jelenti, hogy az ilyen késztetések a benne lakozó szellem vezetéséből fakadnak.

159:3.7

Előre figyelmeztessetek minden hívőt az összeütközés mezsgyéjére, melyen mindenkinek át kell kelnie, aki abból az életből jön, melyet a húsvér testben élnek s azon felsőbb élet felé tart, melyet a szellemben élnek. Azoknak, akik csak az egyik vagy csak a másik területen élnek, kevés feszültségben vagy zavarban van részük, de mindenki szükségképpen több-kevesebb bizonytalanságot tapasztal meg a két életszint közötti átmenet időszakai során. Az országba belépve nem térhettek ki annak felelősségei elől és nem kerülhetitek meg annak kötelességeit, de emlékezzetek: az evangélium igája nem nehéz és az igazság terhe könnyű.

159:3.8

A világ tele van az élet kenyerének közvetlen jelenlétében éhező, szükséget szenvedő lelkekkel; az emberek éppen annak az Istennek a keresésében halnak meg, aki bennük lakozik. Az emberek epekedő szívvel és a fáradtságtól elnehezült lábbal keresik az ország kincseit, amikor mindannyian csak karnyújtásnyira vannak az élő hittől. A hit a vallás számára az, ami a vitorlázat a hajó számára; kiegészítő hajtóerőt jelent, nem pedig az élet további terhét. Csak egyetlen küzdelem áll az országba belépők előtt, és az nem más, mint a hit jó harcának megvívása. A hívő előtt csak egyetlen csata áll, és azt a kétely—a hitetlenség—ellen kell megvívnia.

159:3.9

Az országról szóló evangélium hirdetésekor egyszerűen csak az Istennel való barátságot tanítsátok. E barátság egyformán fontos lesz majd a férfiaknak és a nőknek annyiban, hogy mindkettő megtalálja azt, ami a leginkább igazul kielégíti az ő sajátságos vágyaikat és megfelel az eszményképeiknek. Mondjátok el a gyermekeimnek, hogy én nemcsak gyöngéden viseltetek az érzelmeik iránt és türelmes vagyok a gyarlóságaikkal szemben, hanem könyörtelen vagyok a bűn iránt és nem tűröm a gonoszságot sem. Atyám jelenléte valóban szelíddé és szerényé tesz, de ugyanilyen mértékben és hajlíthatatlanul kérlelhetetlen vagyok ott, ahol szándékos rossztett és bűnös lázadás van jelen a mennyei Atyám akarata ellen.

159:3.10

Ne úgy mutassátok be a tanítótokat, mint a fájdalmak emberét. A jövő nemzedékei is meg fogják ismerni sugárzó örömünket, jó szándékunk magával ragadó voltát és jókedvünk ösztönző hatását. Olyan jó hír üzenetét terjesztjük, mely átformáló erejét tekintve magával ragadó. Vallásunk új élettől és új jelentéstartalmaktól lüktet. Akik e tanítást elfogadják, azokat öröm tölti el és a szívükben örök örvendezésre éreznek késztetést. Mindig erősödő boldogságot éreznek mindazok, akiknek bizonysága van Istenben.

159:3.11

Minden hívőnek tanítsátok, hogy ne álljanak a hamis rokonszenv bizonytalan talaján. Nem alakíthat ki erős jellemet az, aki elmerül az önsajnálatban; őszintén törekedjetek az olyan közösség áltató befolyásának kerülésére, melynek vállalása csak gyötrelemmel jár. Terjesszétek ki rokonszenveteket a bátor és derék emberekre, közben ne érezzetek túl sok sajnálatot ama gyáva lelkek iránt, akik csak ímmel-ámmal veszik fel a küzdelmet az élet megpróbáltatásai idején. Ne akarjatok vigaszt nyújtani azoknak, akik harc nélkül megadják magukat a nehézségeiknek. Ne rokonszenvezzetek a társaitokkal pusztán azért, mert cserébe esetleg ők is rokonszenveznek veletek.

159:3.12

Mikor a gyermekeimben végre tudatosul az isteni jelenlét bizonyossága, e hit kiterjeszti majd az elmét, megnemesíti a lelket, megerősíti a személyiséget, fokozza a boldogságot, elmélyíti a szellemérzékelést és megnöveli a szeretni tudás és a szeretetreméltóság képességét.

159:3.13

Minden hívőnek tanítsátok, hogy akik belépnek az országba, azáltal még nem válnak védetté az idő véletlen eseményeivel vagy a mindennapos természeti csapásokkal szemben. Az evangéliumban való hit nem akadályozza meg, hogy valaki bajba kerüljön, azonban biztosítani fogja azt, hogy ne féljetek, amikor a baj elér benneteket. Ha mertek hinni bennem és teljes szívvel vállaljátok, hogy követtek, akkor így cselekedve a bajhoz vezető útra bizonyosan ráléptek. Nem ígérem, hogy távol tartalak benneteket a szenvedés vizeitől, de azt megígérem, hogy veletek együtt kelek át rajtuk.

159:3.14

Sok egyebet is tanított Jézus a hívek e csoportjának, mielőtt éjszakai nyugovóra tértek volna. Akik meghallgatták e tanításokat, meg is őrizték azokat a szívükben, és gyakran mondták el azon apostoloknak és tanítványoknak, akik nem voltak jelen ezek elhangzásakor.


◄ 159:2
 
159:4 ►