A következő hetet az alapos felkészülésnek szentelték. Minden nap a hat új apostol az őket jelölőkkel részletesen áttekintette mindazt, amit tanultak és tapasztaltak az országért végzendő munkára való felkészülés részeként. A régebbi apostolok, az újabb hatok érdekében, gondosan áttekintették az addigi jézusi tanításokat. Esténként mind összegyűltek Zebedeus kertjében, hogy meghallgassák Jézus intelmeit.
Ekkor történt, hogy Jézus bevezette a pihenésre és kikapcsolódásra szolgáló hétközépi szünetet. Végig az anyagi létük során alkalmazták is minden hét egy napján e kikapcsolódási tervet. Általános szabályként szerdán sohasem végezték a szokásos tevékenységeiket. E heti szünnapon Jézus rendszerint magukra hagyta őket, mondván: „Gyermekeim, töltsetek egy napot kikapcsolódással. Pihenjétek ki az országért végzett kemény munkát és élvezzétek a felüdülést, mely abból ered, hogy visszatértek a korábbi foglalkozásotokhoz vagy abból, hogy a kikapcsolódásnak új formáit fedezitek fel.” A földi életének e szakaszában Jézusnak ugyan nemigen volt szüksége a pihenőnapra, mégis alkalmazkodott a tervhez, mert tudta, hogy így a legjobb az emberi társainak. Jézus volt a tanító—a Mester; a társai voltak a tanulók—a tanítványok.
Jézus megpróbálta az apostolai számára elmagyarázni a különbséget a tanításai és a közöttük élt élete, valamint ama tanítások között, melyek később köréje nőnek majd. Jézus azt mondta: „Az én országom és az ahhoz kapcsolódó örömhír legyen az üzenetetek veleje. Ne térjetek le arra a mellékútra, hogy rólam és a tanításaimról szónokoltok. Terjesszétek az országról szóló örömhírt és mutassátok be a mennyei Atyáról szóló kinyilatkoztatásomat, de ne tévedjetek azokra a mellékutakra, hogy olyan mondákat teremtetek és olyan imádatközösséget építetek, melyek az én hitemről és tanításaimról szóló hiedelmekkel és tanításokkal hozhatók összefüggésbe.” De megint csak nem értették meg, hogy miért mondja ezt, és senki sem merte megkérdezni, hogy miért tanít nekik ilyet.
E korai tanításaiban Jézus arra törekedett, hogy a lehető leginkább elkerülje az apostolaival való vitákat, kivéve azokat az eseteket, amikor a mennyei Atyáról helytelen képzeteik voltak. Az ilyen esetekben sohasem habozott kijavítani a téves felfogásaikat. Jézusnak a keresztelés utáni urantiai életét egyetlen dolog vezérelte, és az pedig a paradicsomi Atyjának egy jobb és igazabb kinyilatkoztatása volt; ő volt a legelső az Istenhez vezető új és jobb úton, a hit és szeretet útján. Mindig arra intette az apostolait: „Keressétek a bűnösöket; találjátok meg a szomorúakat és vigasztaljátok meg az aggódókat.”
Jézus tökéletesen ura volt a helyzetnek; olyan korlátlan hatalommal rendelkezett, melyet a küldetése sikerének előmozdítása érdekében igénybe vehetett volna, de teljesen meg volt elégedve azokkal az eszközökkel és személyekkel, melyeket a legtöbb ember elégtelennek tartott volna és kevésnek tekintett volna. Igencsak megrázó lehetőségeket rejtő küldetésbe fogott, de ragaszkodott ahhoz, hogy az Atyja ügyében a legcsendesebb és legkevésbé megrendítő módon járjon el; gondosan került mindenféle erőfitogtatást. Most azt tervezte, hogy a tizenkét apostolával feltűnésmentesen dolgozik, legalábbis néhány hónapon át, a Galileai-tó környékén.