Jézus azzal töltötte a napjait a hegyekben, hogy terveket dolgozott ki az urantiai alászállásának hátralévő részére. Először azt döntötte el, hogy nem tanít Jánossal egyidejűleg. Úgy tervezte, hogy mindaddig viszonylagos visszavonultságban marad, amíg János tevékenysége el nem éri a célját, vagy amíg János működésének a bebörtönzése folytán hirtelenül vége nem szakad. Jézus jól tudta, hogy János bátor és tapintatlan tanhirdetése rövidesen félelmet és gyűlöletet kelt a világi urakban. János bizonytalan helyzetét mérlegelve Jézus eltökélten fogott hozzá a nyilvános tevékenysége programjának megtervezéséhez, mely tevékenységét a népe és a világ érdekében, az ő hatalmas világegyetemében lévő minden lakott világ érdekében akart folytatni. Mihály halandói alászállására az Urantián került sor, de az a Nebadon minden világáért volt.
Az első dolog, amit Jézus megtett, miután átgondolta, hogy miként fogja összehangolni a programját János működésével, az volt, hogy elméjében átfutotta az Immanueltől kapott intelmeket. A munkamódszerekkel kapcsolatosan kapott tanácsot körültekintően átgondolta, valamint azt is, hogy ne hagyjon maga után maradandó írást a bolygón. Ezután Jézus már semmire sem írt, legfeljebb a homokba. A következő názáreti látogatásakor József öccse sajnálatára Jézus megsemmisítette mindazon írásait, melyeket az ácsműhely melletti táblák őriztek és amelyek a régi házuk falain függtek. Jézus alaposan átgondolta Immanuel tanácsát arról, hogy milyen gazdasági, társadalmi és politikai magatartást tanúsítson a világ iránt, ha ilyesmi előjönne.
Jézus a negyven napos elvonulás alatt nem böjtölt. Az élelem nélkül megélt leghosszabb időtartam a hegyekben töltött első két nap volt, amikor is úgy belemerült a gondolkodásba, hogy teljesen megfeledkezett az étkezésről. De a harmadik napon élelem után nézett. Ez idő alatt nem kísértették meg e világból vagy bármely másik világból származó rossz szellemek vagy lázadó személyiségek.
E negyven nap alatt folyt az utolsó tanácskozás az emberi és az isteni elme között, vagyis inkább e két, immár eggyé vált elme első valódi működésére került sor. A csendes elmélkedésben töltött nagy jelentőségű időszak eredményei azt mutatták, hogy az isteni elme győztesen és szellemileg az emberi értelem fölébe kerekedett. Az emberi elme az Isten elméjévé lett ettől az időtől fogva, és bár az emberi elme sajátlényege mindig jelen van, e szellemivé lényegült emberi elme mindegyre azt mondja, „Ne az enyém, hanem a te akaratod legyen meg”.
E mozgalmas időszak fejleményei nem egy éhező és legyengült elme valószínűtlen káprázatai voltak, és nem is olyan zavaros és gyerekes jelképrendszer, mely azután úgy került be a feljegyzésekbe, mint „Jézus megkísértése a vadonban”. Ez az időszak inkább a teljes eseménydús és változatos urantiai alászállási létpálya átgondolását és azoknak a későbbi szolgálati terveknek a körültekintő megalkotását hozta, melyek a legjobban szolgálják e világ javát, s közben valamelyest hozzájárulnak minden lázadás elszigetelte szféra helyzetének javításához is. Jézus átgondolta az urantiai teljes emberi élettartamot Andon és Fonta korától Ádám vétkén keresztül egészen a sálemi Melkizedek segédkezéséig.
Gábriel emlékeztette Jézust, hogy két módja van annak, hogy a világ elé lépjen abban az esetben, ha úgy dönt, hogy egy ideig még az Urantián marad. Nyilvánvalóvá tette Jézus számára, hogy a tárgybani döntésének semmi kihatása nem lesz a világegyetemi főhatalmára vagy a Lucifer-féle lázadás felszámolására. A világ számára való segédkezésnek e két módja:
1. A saját útja—az a mód, amely a legkellemesebbnek és a leghasznosabbnak tűnik e világ közvetlen igényei és a saját világegyeteme jelenlegi épülése szempontjából.
2. Az Atya útja—a teremtményi élet messzebb tekintő eszményképének példaként állítása, melyet a világegyetemek mindensége paradicsomi igazgatásában közreműködő magas személyiségek képzeltek el.
Így világossá vált Jézus előtt, hogy két módja van annak, amely szerint rendezheti a földi életének hátralévő részét. A közvetlen helyzet tükrében vizsgálva mindkettőnek megvolt a maga előnye. Az Ember Fia világosan látta, hogy a két viselkedésmód közötti választásnak semmi köze sincs a világegyetemi főhatalom elnyeréséhez; hogy az már eldöntött és lezárt ügy volt a világegyetemek mindenségének feljegyzéseiben, így a választás csak az ő személyes döntésétől függ. De jelezték Jézusnak, hogy nagy megelégedésére lenne a paradicsomi fivérének, Immanuelnek, ha ő, Jézus, úgy látná jónak, hogy a megtestesülési földi létpályáját úgy fejezze be, amilyen nemesen megkezdte azt, mindig az Atya akaratának alávetve magát. E magány harmadik napján Jézus elhatározta magában, hogy visszamegy a világba és befejezi a földi létpályáját, és hogy olyan helyzetben, amikor mind a két lehetőség adott, mindig az Atya akaratát fogja választani. A földi élete során e fogadalmához mindig hű maradt. Egészen a keserű végig mindig alárendelte a maga önálló akaratát a mennyei Atyjáénak.
A hegyi vadonban eltöltött negyven nap nem valamiféle nagy kísértés időszaka volt, hanem inkább a Mester nagy elhatározásainak időszaka. Az önmagával és az Atya közvetlen jelenlétével—a Megszemélyesült Igazítóval (személyes szeráf őrangyala már nem volt)—töltött magányos közösség napjai alatt egymás után jutott azokra a nagy elhatározásokra, melyek rendeltetése az volt, hogy szabályozzák a földi létpályájának hátralévő részével kapcsolatos elveit és viselkedését. Később a nagy megkísértés hagyománya hozzákapcsolódott ehhez az elszigeteltségben töltött időszakhoz azon keresztül, hogy összekeverték a Hermon-hegyi küzdelem töredékes elbeszéléseivel, valamint amiatt is, hogy a szokás alapján minden nagy prófétának és emberi vezetőnek úgy kellett megkezdenie a nyilvános pályáját, hogy átesik a böjtölés és az imádkozás ezen állítólagos időszakain. Jézus szokása mindig is az volt, hogy amikor bármiféle új vagy komoly döntés elé került, visszavonult a saját szellemével való közösségbe, hogy megtudja az Isten akaratát.
A földi életének hátralévő részében Jézus emberi szívét mindvégig megosztotta e kétféle viselkedési forma:
1. Erős vágyat érzett a népe—és az egész világ—megnyerésére abban, hogy higgyenek benne és fogadják el az ő új szellemi országát. Jól ismerte a várt Messiással kapcsolatos elképzeléseiket.
2. Úgy élni és munkálkodni, ahogy a tudomása szerint az Atyja elfogadná, hogy a feladatát a szükséget szenvedő többi világ érdekében végezze, és hogy az ország megalapításában tovább folytassa az Atya kinyilatkoztatását és az ő szeretetteljes isteni jellemének megmutatását.
E mozgalmas napok alatt Jézus egy ősi sziklabarlangban lakott a hegyoldali menedékhelyen, az egykor Beit Adisznak nevezett falu közelében. Abból a kis forrásból ivott, mely a hegyoldalból fakadt a sziklamenedék közelében.