◄ 119:3
119. írás
119:5 ►

Krisztus Mihály alászállásai

4. A negyedik alászállás

119:4.1

Az uverszai ezerévenkénti számbavétel lezártakor történt, hogy Mihály intézkedett a nebadoni kormányzói hatalom átruházásáról Immanuel és Gábriel javára; és mi, felidézve a múltban lejátszódott hasonló eseményeket, természetesen felkészültünk arra, hogy Mihály hamarosan eltűnik a negyedik alászállási küldetésével összefüggésben, és nem is kellett sokáig várnunk, mert Mihály rövidesen végighaladt a Szalvington kilépőmezőjén és aztán szem elől veszítettük.

119:4.2

Az alászállási eltűnése utáni harmadik napon figyeltünk fel erre a nebadoni szeráfi székhelyről az Uverszára érkező, fontos világegyetemi híradásra: „Egy ismeretlen szeráf érkezéséről adunk hírt, aki egy társ nélküli szupernáf és a szalvingtoni Gábriel kíséretében jelent meg. Ez a be nem jegyzett szeráf a nebadoni rend tagjának minősül és az uverszai Nappalok Elődeitől kapott megbízatást, melyet a szalvingtoni Immanuel támogat. E szeráf a helyi világegyetem legfelsőbb angyali rendjébe tartozónak minősül és már ki is neveztetett a tanító tanácsosok közé.”

119:4.3

Mihály a szeráfi megtestesülése alkalmával mintegy negyven világegyetemi szabványévig volt távol a Szalvingtontól. Ez idő alatt szeráfi tanító tanácsosként, a ti fogalmaitok szerint körülbelül személyi titkárként működött huszonhat különböző tanítómester mellett, huszonkét különböző világban. Az utolsó vagy végső megbízatása alatt az egyik Háromsági Tanító Fiú alászállási küldetésének tanácsadója és segítője volt a Nebadon világegyetem 3-as csillagvilága 84-es csillagrendszere 462-es világán.

119:4.4

E Háromsági Tanító Fiú a hétéves megbízatása alatt sohasem volt teljesen bizonyos a szeráf társának valódi kilétéről. Igaz, akkoriban minden szeráfot különös érdeklődéssel figyeltek és vizsgáltak. Mindannyian nagyon jól tudtuk, hogy szeretett Urunk szeráf alakban valahol kint van a világegyetemben, de soha nem lehettünk biztosak a személyazonosságában. Egészen addig nem tudtuk határozottan azonosítani őt, amíg nem csatlakozott e Háromsági Tanító Fiú alászállási küldetéséhez. Ám a legfelsőbb szeráfokat egész idő alatt különleges gondoskodás vette körül, attól félve, hogy bármelyikünk úgy találná, nem vagyunk tudatában annak, hogy a vendég a világegyetem teremtményi alászállási küldetésben lévő Uralkodója. És így az angyalokkal kapcsolatban mindörökre igazolódott, hogy Teremtőjük és Uruk „szeráfi személyiséghez hasonló alakban minden tekintetben kipróbáltatott és ellenőriztetett”.

119:4.5

Ahogy az egymást követő alászállások egyre inkább a világegyetem alacsonyabb létformáinak jellegével bírtak, Gábriel is egyre nagyobb szerepet vállalt ezekben a megtestesülési kalandokban, és az alászállt Mihály és a helyette uralkodó Immanuel közötti világegyetemi kapcsolattartóként lépett fel.

119:4.6

Mihály tehát már átesett az általa teremtett világegyetemi Fiak három rendjénél, a melkizedekek, a lanonandekek és az Anyagi Fiak rendjénél végrehajtott alászállások tapasztalásán. Ezután az angyali élethez hasonló alakban, legfelsőbb szeráfként megszemélyesülve száll alá, mielőtt a saját akaratú teremtmények legalacsonyabb rendű formájának, a tér és idő evolúciós halandóinak felemelkedési létpályái különböző szakaszaira irányítaná a figyelmét.


◄ 119:3
 
119:5 ►