◄ 114:2
114. írás
114:4 ►

A bolygó szeráfi kormánya

3. A helyben székelő főkormányzó

114:3.1

Urantiai időben mérve százévenként a huszonnégy bolygófelügyelőből álló jerusemi testület a tagjai közül egyet kijelöl arra a feladatra, hogy a világotokon megjelenve a testület végrehajtó képviselőjeként tevékenykedjen mint helyben székelő főkormányzó. E beszámolók készítésekor ebben a végrehajtói tisztségben változás állt be, vagyis a sorrendben a tizenkilencedik felügyelőt felváltotta a huszadik. A jelenlegi bolygófelügyelő nevét nem közöljük, mert a halandó ember túlságosan is hajlamos a különleges társai és az emberfeletti feljebbvalói előtti hódolásra, sőt az ő istenítésükre.

114:3.2

A helyben székelő főkormányzónak nincs tényleges személyes hatásköre a világ ügyeinek irányításában, kivéve a huszonnégy jerusemi tanácsos képviselőjeként gyakorolt hatásköröket. Az emberfeletti igazgatási feladatok összehangolójaként tevékenykedik, továbbá ő az Urantián működő mennyei lények elfogadott főnöke és általánosan elismert vezetője. Az angyali seregek minden rendje az összehangolásért felelős igazgatónak tekinti őt, az Egyesült Közteslények pedig, amióta az első 1-2-3 egyedet a huszonnégy tanácsos közé választották, az egymást követő főkormányzókat ténylegesen is bolygói atyjuknak tekintik.

114:3.3

Noha a főkormányzónak nincs tényleges és személyes hatalma a bolygón, mégis nap mint nap hoz rengeteg olyan ítéletet és döntést, melyet minden érintett személyiség végérvényűnek fogad el. Ő sokkal inkább atyai tanácsadó, mint a szó szoros értelmében vett uralkodó. Bizonyos tekintetben úgy tevékenykedik, ahogyan azt a Bolygóherceg tenné, azonban a hivatali működése sokkal hasonlatosabb az Anyagi Fiúkéhoz.

114:3.4

Az Urantia kormányának képviselete a jerusemi tanácsokban annak a megállapodásnak megfelelően valósul meg, amely értelmében a visszatérő főkormányzó ideiglenes tagként van jelen a Csillagrendszer Fejedelem kormányában, melynek tagjai egyébként a bolygóhercegek. Azt vártuk, hogy amint Makiventát kinevezik helyettes Hercegnek, azonnal elfoglalja helyét a Satania bolygóhercegeinek tanácsában, ám ő mindeddig nem mutatott ilyen szándékot.

114:3.5

Az Urantia anyagfeletti kormánya nem tart fenn szoros szervezeti-működési kapcsolatokat a helyi világegyetem magasabb egységeivel. Bizonyos értelemben a helyben székelő főkormányzó éppúgy képviseli a Szalvingtont, mint a Jerusemet, hiszen ő intézkedik a huszonnégy tanácsos nevében, akik pedig Mihály és Gábriel közvetlen képviselői. Jerusemi létpolgár lévén a bolygó kormányzója betöltheti a Csillagrendszer Fejedelem szóvivőjének tisztségét. A csillagvilági hatóságokat pedig közvetlenül egy Vorondadek Fiú, az edentiai megfigyelő képviseli.


◄ 114:2
 
114:4 ►