◄ 113:2
113. írás
113:4 ►

A szeráfi beteljesülés-őrangyalok

3. Az egyéb szellemhatásokhoz fűződő viszony

113:3.1

Az egyik legfontosabb dolog, melyet a beteljesülés-őrangyal a halandó társáért tesz az, hogy személyesen összehangolja azt a sokféle személytelen szellemhatást, amely a fejlődő anyagi teremtmény elméjében és lelkében lakozik, ezeket körülveszi és velük kölcsönhatásba kerül. Az emberi lények személyiségek, ezért a nem-személyes szellemeknek és az elő-személyes entitásoknak rettentő nagy nehézséget okoz az ilyen erősen anyagi és kifejezetten személyes elmékkel való közvetlen kapcsolatteremtés. Mindezek a hatások az őrangyal segédkezésében többé-kevésbé egyesülnek és a fejlődő emberi személyiség kiteljesedő erkölcsi természete számára közvetlenebbül érzékelhetővé válnak.

113:3.2

Közelebbről, a szeráfi őrangyal képes összehangolni a Végtelen Szellem különböző közvetítőit és hatásait, és így is tesz, melyek a fizikai szabályozók és az elmeszellem-segédek területétől az Isteni Segédkező Szent Szelleméig és a paradicsomi Harmadik Forrás és Középpont Mindenütt-jelenvaló Szellemének jelenlétéig terjednek. Miután a Végtelen Szellem kiterjedt segédkezéseit egyesítette és személyesebbé tette, a szeráf hozzáfog, hogy az Együttes Cselekvőnek e szerves egységbe rendezett hatását kölcsönös viszonyba hozza az Atya és a Fiú szellem-jelenlétével.

113:3.3

Az Igazító az Atya jelenléte; az Igazság Szelleme a Fiak jelenléte. Ezeket az isteni felruházottságokat az emberi szellemi tapasztalás alacsonyabb szintjein az őrangyal szeráfok segédkezése egyesíti és hangolja össze. Az angyali szolgálók rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az Atya szeretetét és a Fiú irgalmát a halandó teremtmények számára végzett segédkezésben elegyítsék.

113:3.4

Éppen ebben rejlik annak a magyarázata, hogy miért válik a szeráfi őrangyal a halandó továbbélő elme- és emlék-mintáinak, valamint lélek-valóságainak személyes őrzőjévé azalatt, amíg a halandó a húsvér test halála és a morontia feltámadás között tartózkodik. Csak a Végtelen Szellem segédkező gyermekei működhetnek így az emberi teremtmény érdekében az egyik világegyetemi szintről egy másik, magasabb világegyetemi szintre való átmenet szakaszában. A teremtményazonosságotok őrzőjeként és a személyi épségetek biztosítékaként egy magas rangú szupernáf lesz mellettetek még akkor is, amikor az utolsó átmenet alvási szakaszában lesztek, amikor is az időből az örökkévalóságba átkerültök.

113:3.5

A szellemi szinten a szeráfok személyessé alakítanak számos, különben személytelen vagy elő-személyes világegyetemi segédkezést; a szeráfok összehangolók. Értelmi szinten az elme és a morontia összekötői ők; tulajdonképpen tolmácsok. A fizikai szinten pedig a Fizikai Főszabályozókkal fenntartott kapcsolatukon és a köztes teremtmények együttműködő segédkezésén keresztül avatkoznak be a földi környezetbe.

113:3.6

Ez az ismertetés a halandókat segítő szeráf sokféle és szinte átláthatatlan tevékenységéről szól; de vajon hogyan képes egy ilyen alárendelt angyali személyiség, aki teremtését tekintve épp csak kevéssel van az emberiség világegyetemi szintje felett, ilyen bonyolult és összetett dolgokat művelni? Ezt pontosan nem tudjuk, de gyanítjuk, hogy e segédkezés-jelenséget valamilyen fel nem tárt módon a Legfelsőbb Lény, az idő és tér fejlődő világegyetemeinek ténylegessé váló Istensége ma még ismeretlen és ki nem nyilatkoztatott tevékenysége teszi lehetővé. A Legfelsőbb Lényben és rajta keresztül végbemenő folyamatos továbbélés teljes területét tekintve a szeráfok alapvető fontosságú szerepet töltenek be a folyamatos halandói fejlődésben.


◄ 113:2
 
113:4 ►