◄ 113:1
113. írás
113:3 ►

A szeráfi beteljesülés-őrangyalok

2. A beteljesülés-őrangyalok

113:2.1

A szeráfokat addig nem nevezik beteljesülés-őrangyaloknak, amíg olyan emberi lélek társául ki nem jelölték őket, aki a következő három eredmény közül egyet vagy többet fel tudott mutatni: meghozta azt a legfelsőbb rendű döntést, hogy Isten-szerűvé akar válni, vagy elérte a harmadik kört, vagy felvétetett a beteljesülés tartalékos alakulatainak egyikébe.

113:2.2

A fajok evolúciójában az adott fejlődési kört legelőször elérő lény beteljesülés-őrangyalt kap. Az Urantián Rantowok, a vörös emberfajtából származó, nagyon régen élt bölcs volt az első halandó, aki személyes őrangyalt kapott.

113:2.3

Minden angyali feladatra az önként vállalkozó szeráfok közül választanak, és a kijelölések mindig az emberi igényekkel összhangban és az angyali pár elismertségének megfelelően történnek meg—mégpedig a szeráfi tapasztalatok, ismeretek és bölcsesség tükrében. Kizárólag a hosszú szolgálati idővel rendelkező, tapasztalt és kipróbált szeráfok közül kerülhetnek ki beteljesülés-őrangyalok. Sok őrangyal szerzett igen értékes tapasztalatokat azokon a világokon, amelyek a nem-igazítói eggyé kapcsolódási fajtába tartoznak. Csakúgy, mint az Igazítók, a szeráfok is egyetlen élettartamnyi időt töltenek el kijelölt társukkal, majd új feladatot kapnak. Számos urantiai őrangyal szerzett ilyen gyakorlati tapasztalatokat más világokon.

113:2.4

Ha az emberi lények nem válnak továbbélővé, akkor az ő személyes vagy csoportos őrangyaluk hasonló minőségében még tovább szolgálhat ugyanazon a bolygón. A szeráfok érzelmileg kötődnek az egyes világokhoz és különösképpen ragaszkodnak bizonyos emberfajtákhoz és a halandó teremtmények bizonyos fajtáihoz, akikkel oly közeli és közvetlen kapcsolatba kerültek.

113:2.5

Az angyalok tartós kapcsolatot alakítanak ki emberi társaikkal; és ti is, ha megláthatnátok a szeráfokat, ragaszkodással viseltetnétek irántuk. Anyagi testetek nélkül, szellemalakban, sok személyiségjegyben nagyon hasonlítanátok az angyalokra. Az angyalok a legtöbb érzelmeteket képesek átélni, sőt még továbbiakat is. A benneteket megindító érzelmek közül egyedül az állati félelem örökséget, az átlagos urantiai lakos elmebéli életét oly nagy mértékben befolyásoló érzelmet esik némiképp nehezükre értelmezni. Az angyalok tényleg nehezen tudják megérteni, hogy miért engeditek meg állandóan a félelemnek, hogy felsőbb értelmi erőitek, sőt vallásos hitetek fölébe kerekedjen, hogy a rettegésből és a szorongásból eredő esztelen riadalom olyannyira elcsüggesszen benneteket.

113:2.6

Minden szeráfnak van saját neve, de a világokon eltöltött szolgálatokról vezetett feljegyzésekben gyakran a bolygói számukkal jelölik őket. A világegyetemi központokban nevük és számuk szerint tartják nyilván őket. E kapcsolatfelvétel során igénybe vett egyén beteljesülés-őrangyala a 3. számú a 182.314. nebadoni szeráfsereg 37. hadteste 6. hadosztálya 384. dandárja 4. zászlóalja 126. századának 17. rajában. E szeráf jelenlegi bolygói száma az Urantián és az említett egyénnel kapcsolatos feladatában 3.641.852.

113:2.7

A személyes őrzői segédkezések keretében végzendő beteljesülés-őrangyali feladatra a szeráfok mindig önként ajánlják fel szolgálataikat. E látogatásunk helyszínéül szolgáló városban a közelmúltban egy halandót felvettek a beteljesülés tartalékos alakulatába, és mivel minden ilyen embert őrangyalnak kell személyesen vigyáznia, ezért több mint száz képzett szeráf jelentkezett a feladatra. A bolygóigazgató kiválasztott tizenkettőt a legtapasztaltabbak közül, majd kijelölte azokat a szeráfokat, akiket legalkalmasabbként megválasztottak, hogy az adott emberi lényt a földi útján végigvezessék. Azaz egy bizonyos, egyforma felkészültségű két szeráfból álló párt választottak ki; kettejük közül az egyik mindig szolgálatban lesz.

113:2.8

A szeráfi feladatok ugyan nem átruházhatók, viszont az angyal-pár bármelyik tagja maga is vállalhatja az összes szolgálati felelősséget. A kerubokhoz hasonlóan a szeráfok is párban szolgálnak, de a rangban hátrébb álló társaiktól eltérően a szeráfok néha egyedül dolgoznak. Gyakorlatilag az emberi lényekkel való minden kapcsolatukban képesek egyénekként működni. Két angyalra kizárólag a közléscseréhez és a világegyetemek felsőbb körein való szolgálathoz van szükség.

113:2.9

Amikor valamely szeráfi pár őrangyali feladatot vállal, akkor az adott emberi lény életének hátralévő részében vele maradnak. A szeráf kiegészítő tagja (a két angyal egyike) a feladat végrehajtásának feljegyzőjeként tevékenykedik. Ezek a kiegészítő szeráfok az evolúciós világok halandóinak feljegyzéskészítő angyalai. A feljegyzésekről egy kerub-pár (egy kerub és egy szanób) gondoskodik, akik mindig a szeráfi őrangyalokkal vannak, de a feljegyzéseket mindig az egyik szeráf hitelesíti.

113:2.10

Pihenés és a világegyetemi körök életenergiájával való feltöltődés érdekében az őrangyalt társa rendszeres időközönként leváltja, távollétében a velük szolgáló kerub végzi a feljegyzés feladatát éppen úgy, mint abban az esetben, amikor a kiegészítő szeráf van távol.


◄ 113:1
 
113:3 ►